Aktuális

Életveszélyes hídon járnak iskolába a gyerekek - fotók

Bors

2012. december 2. vasárnap 11:30

Jáva szigetén nap mint nap az életüket kockáztatják a kisiskolások, hogy időben a suliba érjenek. Eddig nem történt tragédia, de a több száz méter magasan lebegő korhadt deszkákból álló híd, bármikor leszakadhat.

Mintha egy Indiana Jones-film díszletét látnánk, holott éppenséggel nagyon is valóságos ez a függőhídnak nevezett, kötelekből és lécekből álló tákolmány, amelyet a tiltás ellenére nap mint nap használnak gyerekek és felnőttek is Jáva szigetén.

– Két falut, Surot és Plempungant köti össze ez a hídszerű képződmény, amit egyébként, akkor sem arra szántak, hogy emberek közlekedjenek rajta, amikor építették. – magyarázta a Telegraphnak egy turista, aki a saját szemével nézte végig, hogy gyerekek bicikliznek végig a több száz méter magasan levő, életveszélyes deszkákon.

– Úgy tudom, eredetileg csak áruszállításra akarták használni, de az iskolába járó gyerekek nem törődnek a veszéllyel, és inkább az életüket kockáztatva menetelnek, illetve kerékpároznak rajta. Megkérdeztem a szüleiket: azt mondják, ezen kívül csak egyetlen út vezet az iskolához, de az két kilométeres kerülő lenne, ezért használják a hidat. Még nézni is rossz, ahogy ezeken a korhadt deszkákon kerülgetik egymást és a felnőtteket – tette hozzá a turista.
 

További cikkek

Botrány

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

Tragédia

Megrázó részletek a nyíregyházi tragédiáról: a hátsó szélvédőn repült ki a szörnyethalt 22 éves anya

Ez is érdekelhet

borsonline.hu

Autót akartak feltörni, nyilvános szex lett belőle

borsonline.hu

Tizenegy éven át tartotta bezárva saját lányát a horrorapa, undorító, mivel magyarázta tettét

life.hu

Sokkoló! 70 napig feküdt intenzív osztályon az oltásellenes családfő: Merkely Béla számolt be a küzdelmükről

mandiner.hu

Az EU humanitárius okokból visszatér Afganisztánba

beol.hu

Tanyába szorult kamiont mentettek Gyula mellett

origo.hu

Bionikus szemmel érzékeli a világot egy nő

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: a svédek magabiztosan verték a lengyeleket

vg.hu

Hatalmas pofont kapott a Netflix

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. január 22.: Különös látomásokat, álmokat jeleznek a bolygók

vg.hu

Zacher Gábor: megnyerheti a koronavírus elleni csatát Csollány Szilveszter

mandiner.hu

Itt az eszköz, ami hatásos a covid ellen is – Csókay András idegsebész küzd a hazai elfogadásáért

origo.hu

Soha nem látott szalagkorlát épül egy magyar út mellett, meg fog lepődni, hogy néz ki - fotók