30-an futottak versenyt az idővel egy öngyilkos miatt

PUBLIKÁLÁS: 2012. december 07. 22:15
Meg akarta ölni magát, ezért megközelítőleg 40 gyógyszert szedett be egy 57 éves kápolnásnyéki asszony. Mire a gyógyszerek hatni kezdtek, megbánta tettét, de már nem volt visszaút. Szerencséjére a körzeti megbízott megmentette az életét.
Bors

Ezentúl két születésnapot is ünnepelhet az a kápolnásnyéki asszony, aki az életét a helyi körzeti megbízottnak köszönheti. Az 57 éves nő ugyanis azt hazudta férjének: csupán a telefonját akarja feltölteni, ehelyett azonban azzal a céllal indult el, hogy örökre véget vet életének. A férj érezte, hogy nem stimmelt felesége meséje, ezért rátelefonált.

A feleség ekkor bevallotta, hogy öngyilkos akart lenni, és megközelítőleg negyven tablettát szedett be, de ekkor már olyan rossz állapotban volt, hogy azt sem tudta megmondani, hol van. A férfi azonnal riadóztatta a helyi rendőrséget, akik a szolgálatban lévő teljes állománnyal a bajbajutott asszony keresésére indultak.

Idő közben csatlakozott a fejér Megyei Katasztrófavédelem, a Velencei Tűzoltó Egyesület tagjai, ezen kívül velencei és gárdonyi polgárőrök is, így a mentőcsoport körülbelül harminc főnyire duzzadt, és az összefogásnak hála a pákozdi körzeti megbízott a Balatoni úton megtalálta a zavart, kétségbeesett asszonyt, aki bevallotta: valóban öngyilkos akart lenni, de idő közben már megbánta tettét.

"A példaértékű összefogásnak köszönhetően végül sikerült rátalálni a hölgyre. A rendőröknek elmondta, hogy valóban öngyilkossági szándékkal távozott el otthonról, és valóban vett be gyógyszert, de már megbánta. Az egyenruhások végül mentőt kértek hozzá, akik beszállították Székesfehérvárra, a Fejér Megyei Szent György Kórházba" - írja a police.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.