Szórja a pénzt a Pentagon

Pentagon
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 17. 13:00
Elképesztő összegeket költött felesleges, illetve hasznavehetetlen dolgokra a Pentagon az utóbbi években. Az óriási költségvetéssel működő amerikai védelmi minisztérium azt se tudja, mire dobja ki a pénzét.
Bors

Enne ön 1,5 millió dolláros (335 millió forintos) marhahúst? Az amerikai védelmi minisztérium, azaz hétköznapibb nevén a Pentagon ugyanis pontosan ennyit költött egy újfajta marhahús kifejlesztésére. Az évente 600 milliárd dollárból (134 ezer milliárd forint, ez a teljes magyar gazdaság több mint négyszerese) gazdálkodó szervezet pénzszórásaira egy szenátor, Tom Coburn hívta fel a figyelmet, aki kikérte a Pentagon költségvetését.

Pontokba szedtük, hogy mire verte el a hadsereg az adófizetők pénzét.
-A következő tíz évben 9 milliárd dollárt (2 ezer milliárd forintot) fordítanak zöldség- és gyümölcsboltok fenntartására a bázisokon.
-1,5 millió dollár a speciális marhaszeletekre, a pénzt a fegyverfejlesztéstől vonták el. A cél: finomabbá tenni a katonai marhaszeletet. Eredmény: nem ismert.
-Jézus a klingonokért is életét adta? – a Star Trek sorozat űrlényeit megidéző címmel készítettek tanulmányt arról, hogy a keresztények hogyan reagálnának egy földönkívüli találkozásra. A projektre százezer dollárt költöttek.
-A légierő vezetői tudni akarták, hogy a 150 millió évvel ezelőtt élt archaeopteryx volt-e az első madár a bolygón. Háromszázezer dollárt (66 millió forintot) szántak a kutatásra. Az eredmény: kiderült, hogy az állatnak fekete tollai voltak.
-Készítettek egy iPhone alkalmazást, amely segített a felhasználóknak beütemezni a kávészüneteiket.
-A tengerészet nem közölt összeget költött egy kutatásra, amely a csapatokban élő halak viselkedését hasonlította össze az emberi demokráciával. Címe: taníthatják-e a demokráciát a halak?  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.