Szponzorok nélkül, saját pénzéből bringázta körbe a világot hat hónap alatt Mátyás Zoltán. A kispesti fiatalember semmit sem tervezett el, egy hátizsákkal, strandpapucsban indult útnak Baliról.
Bár évekkel korábban kitalálta, hogy egyszer körbeutazza a világot, hogy honnan indul és mivel megy, azt az utolsó pillanatban döntötte el a 32 éves, kispesti Mátyás Zoltán. Hat hónapos túrájáról most érkezett haza.
Szellemekkel lakott
– Nemzetközi hajókon dolgozom nyolc éve. Amikor áprilisban Ausztráliában lejárt a munkavállalási engedélyem, úgy döntöttem, eljött az ideje a földkerülésnek. A reptéren azt kérdeztem, melyik országba indul legelőször gép, ahová nem kell vízum. Mondták: Indonéziába, Balira. Oda kértem jegyet. Megérkezve 136 dollárért (kb. 25 ezer forint) vettem egy kerékpárt, és nekiindultam – mesélt a Borsnak a spontán kaland kezdetéről Zoli. – Két rövidnadrággal és két pólóval keltem útra, meg egy sátorral és egy hálózsákkal, strandpapucsban.
Baliról Dzsakartán át Szingapúrba kerekeztem, majd Thaiföld, Mianmar és Nepál következett, le egészen Indiáig. A bali kerékpárboltban már azért kiröhögtek, hogy Dzsakartába elindulok bringával. Mobilt és laptopot vittem magammal, előbbit ébresztőórának használtam, a számítógépen át jelentkeztem be az itthoniaknak.
Aludtam, ahol tudtam, de sokan adtak szállást. Előfordult, hogy elhagyott templomban szálltam meg, amit szellem lakta helynek tartottak, ezért kerültek. Én csak két kövér denevérrel találkoztam – nevet Zoli.
Fő ellenségei a kutyák voltak.
– Többször megtámadtak, a sátorvasat a kormányon hordtam, hogy védekezhessek. Egy hónap után aztán a sátortól is megváltam – jó időben felesleges teher.
Bekattant a lejtôn
Zoli nem rekordot akart beállítani, meghalni sem volt kedve, ezért ha úgy alakult, megszakította útját.
– Iránba nem kaptam vízumot, Pakisztánnak pedig nem mertem nekiindulni, ezért Indiából Ciprusra repültem. Onnan Törökországba tekertem, ahol eljött a mélypont. Zenét sem hallgattam, csak a tájat néztem, bekattantam a török hegyekben. Amikor olyan szembeszélbe kerültem, hogy tekernem kellett a lejtőn, lepattantam, és odavágtam a bringát. Ráment a laptopom.
– Európában minden országban az útirányom szerinti következő országot ócsárolták. Amikor Bulgária után Romániába érkeztem, egy csinos vámoslány megkérdezte, honnan jövök, s amikor mondtam, hogy Indonéziából, közölte: ha eddig nem haltam meg, itt majd biztos sikerül. Amikor elértem a Dunát, soha nem érzett boldogság öntött el. Végig a folyó völgyében igyekeztem maradni.
- Két hetet töltöttem itthon, aztán továbbindultam, hogy befejezzem a kört. Ausztrián, Németországon, Franciaországon, Spanyolországon át jutottam el Portugáliáig. Nyugat-Európában is voltak nehézségek, mert sokkal drágább volt az étel, mint keleten. Saját pénzemet fordítottam az útra, mégis mindenki azt hitte, apuci finanszírozza hülye gyereke túráját, holott a munkám során összegyűjtött hatezer euróból utaztam.
- Végül a pénz miatt kellett hazajönnöm. Mielőtt Lisszabonból New Yorkba repültem, meg akartam venni az Atlanta–Bali útra a repülőjegyet, de a bankom azt hitte, ellopták a kártyát, így letiltották. A jegyre kifizetett 880 dollár egy tranzakciós probléma miatt elúszott. Az Egyesült Államokban már csak egy ismerős segítségével sikerült olcsó szállásokat találnom. Ezért a dél-karolinai Charlotte-ból jegyet váltottam Balira, hogy a bringaboltosnak megmutathassam a kerékpárt. Hat defektem volt 9860 kilométer alatt – mutatja fotóit büszkén a világkalandor, aki elárulja azt is, miért nem törte fel hátsóját a nyereg.
Hívja Dél-Amerika
– Strandpapucsban bicikliztem. Ha egy elszakadt, azt felkötöttem a nyeregre, ami egyre puhább lett – magyarázza. Kalandjait most könyvbe foglalja Zoli, remélve, majd csak kiadja valaki. Az elnyűtt kétkerekűt pedig a közlekedési múzeumnak ajándékozza jövő szombaton, és ugyanott élménybeszámolót tart túrájáról. De leszögezi: oda már kocsival megy, egy ideig nem akar kerekezni. Bár Dél-Amerika azért nagyon hívogatja.
