Natalie életére tört a házipók - sokkoló fotó

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 16. 09:30
Békésen pihent ágyában a 31 éves Natalie, amikor a nyolc lábú szörnyeteg rámászott és megcsípte. Lufira dagadt a karja, az orvosok arra szavaztak: amputálni kell, ha életben akar maradni. Végül öt műtét mentette meg a karját és az életét is.
Bors

Dél-angliai házában, az ágyban érte a kis híján halálos pókcsípés a gyanútlan brit nőt, Natalie Hemme-et, aki egész életében emlékszik majd a horrorisztikus kalandra: egész alkarját hegek borítják a gyilkos pók miatt.

– A házam felső emeletén feküdtem a hálóban. Olvasgattam, már félig lecsukódott a szemem, amikor a pók megcsípett – idézte fel az iszonyú pillanatokat a 31 éves Natalie. – Ez a nyolclábú általában ártalmatlan, én viszont a harapás után azt éreztem, itt a vég, haldoklom. A karom pillanatok alatt a háromszorosára dagadt, akkora lett, mint egy léggömb, feszült, és komolyan arra gondoltam, ezt biztosan nem élem túl – részletezte az asszony.

– Kórházba vittek, és kiderült, hogy a baj tényleg nagyon nagy, olyan vérmérgezést kaptam, hogy az orvosok le akarták vágni a karomat. Nem hittem el, hogy mindez egy pókcsípés miatt történik velem, de annyira fájt, hogy azt sem bántam volna, ha amputálják, csak szűnjenek meg a pokoli kínok.

Végül öt műtéttel sikerült megmenteni a karomat, de ezek a sebhelyek örökké emlékeztetnek erre a borzalmas éjszakára. Soha többet nem alszom nyitott ablaknál, és még az ágy alá is benézek, amíg csak élek – tette hozzá.

Matt Shardlow rovarszakértő álláspontja szerint egyelőre kár „pókriadót” elrendelni Nagy-Britanniában. – Számos fajta él nálunk, de a legtöbbjük nem veszélyes az emberre. Annak a fajtának, amely Natalie-t megcsípte, valóban nagyon erősek és hosszúak a csápjai, de ez idáig soha nem támadott emberre. Egyelőre rejtély, hogy Natalie mivel vívta ki a nyolclábú ellenszenvét – tette hozzá.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.