Megmenti a videó a rendőrgyilkost?

videófelvétel
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 20. 09:00
A gyors szabadulás lehetőségét jelenti Thomas B.-nek az a nyilvánosságra került videó, amin Kenéz Imre elgázolása és a rendőr haláltusája is látható. Az osztrák férfi ügyvédje szerint védencét gázsprayvel fújták le, ezért szinte vakon vezetett.

Szívszorító képsorokat tartalmaz a Kenéz Imre elgázolását bemutató videó, amelyet tegnap hozott nyilvánosságra a Kurier című osztrák újság internetes portálja.

Miként a Bors megírta: október 11-én Apátfalván Thomas B. elgázolt egy 35 éves motoros rendőrt, aki belehalt sérüléseibe. Az osztrák férfit korábban már huszonnyolcszor büntették, többek közt hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt.

A képsorokon látható, hogy a Hummert két rendőrmotor kíséri, majd a monstrum megáll, és egy rendőr benyúl a vezető felőli oldalon. A Hummer ezután ismét mozgásba lendül, és elüti az előtte álló Kenéz Imrét. Az utolsó, sokkoló képsorokon Kenéz már az aszfalton fekszik, Thomas B.-t pedig többen leteperik.

A Kuriernak nyilatkozott dr. Friedrich Schweikert, a gázoló ügyvédje. Szerinte az egyik rendőr gázsprayvel fújta le védencét – ez az a mozzanat, amikor az egyenruhás benyúl a ­ve­zetőhöz -, s a permet elvakította Thomas B.-t.

Az ügytől független jogász, dr. Kamarás Péter úgy véli: ha a védelem bizonyítani is tudja ezt az állítását, akkor a szándékos emberölés gondatlanságból elkövetett közúti bűncselekménnyé minősülhet, s akkor az osztrák férfi megúszhatja enyhébb büntetéssel, kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel, és semmiképp sem vár rá életfogytig tartó börtön.

A tanúvallomások mellett várhatóan gépjárműszakértő és orvos szakértő véleményét kéri majd ki a nyomozó hatóság. Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője ugyanakkor a Borsnak úgy nyilatkozott: nem ­vál­tozott a gyanúsítás Thomas B.-vel szemben.

– A felvételt Thomas B. írásos vallomásával együtt benyújtotta hozzánk a férfi magyar ügyvédje – tette hozzá a szóvivő. – A videó egyébként egy 7 perces felvételt tartalmaz, az osztrák internetes portálon viszont egy alaposan megvágott, 1 perc 19 másodperces verziója szerepel.

Fazekas Géza fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a Hummernek valamennyi ablaka fel volt húzva, amikor a rendőrök helyszíneltek. Ezzel a szóvivő megkérdőjelezte az osztrák ügyvéd által előadott gázsprays történetet, bár ezt nyíltan nem mondta ki. Felmerült a kérdés, hogy a felvétel nyilvánosságra hozatala törvénysértő lehet-e. Nos, ez a hatályos magyar jogszabályokkal nem ütközik, legfeljebb ügyvédetikai kérdéseket vet fel, hiszen ezek a képsorok nyilvánvalóan kegyeletsértőek.

Thomas B.-t nemcsak dr. Friedrich Schweikert, hanem egy kaposvári ügyvéd, dr. Fóris Kálmán is képviseli. A Bors a Somogy Megyei Ügyvédi ­Kamarától azt tudakolta, indul-e etikai vétség miatt eljárás az ügyvéd ellen.

– Panasz nem érkezett, így eljárás sem indult – közölte lapunkkal dr. Fekete László, az ügyvédi kamara elnöke. – Általánosságban elmondható, hogy egy ilyen típusú bizonyíték nyilvánosságra hozatala etikátlan cselekedet egy ügyvéd részéről – tette hozzá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.