A zöld világot nyáron járta be a hír, hogy egy Ausztráliában élő magyar, Orsós Gábor cége és Csíkos Mihály építészirodája tervezésében és kivitelezésében két éven belül megépülhet az első úszó lakósziget. A teljes mértékben környezetbarát és önfenntartó Orsos Islanddal a világ bármelyik pontján le lehet horgonyozni.
– Az úszószigeteket 5,2 millió euróért (1,5 milliárd forint) árulják, s a cégnek az Egyesült Államoktól Kínáig a világ minden tájáról vannak már előrendelései – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek a tervezést vezető Orsós Gábor.
Az Orsos Island napelemekkel és szélenergiával működő generátorral tartja fenn magát. Motorja nincs, ám bárhova elvontatható, s bárhol képes lehorgonyozni. A cég honlapja szerint a lakószigeten tizenkét embernek és néhány fős személyzetnek van hely az összesen ezer négyzetméteres lakótérben.
A hír nyomán egy holland építész merész ötlettel állt elő: az óceánokban felhalmozódott szemét problémájára lát megoldást az úszó szigetek építésében. A cég már adománygyűjtő kampányt is indított azért, hogy az önfenntartó szigeteket óceáni hulladékból építse meg.
Az úszó sziget prototípusát tengeri hulladékból előállított, üreges elemekből hozzák létre, házakat, növényzetet, a széleken földdel teli dézsákból álló kerítést és napelemeket helyeznek el rajta. A ház falait különböző hulladékokkal töltik fel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.