Edit a haláltól mentette meg az újszülöttet

koraszülött
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 16. 08:00
Amikor 25. hétre megszületett a kis Bendegúz, édesanyja tudta, csak idő kérdése és örökre elveszíti kicsinyét. Dr. Kelemen Edit osztályvezető főorvos viszont harcba szállt a koraszülött életéért, és 3,5 hónapos küzdelem végén a szülők hazavihették a teljesen egészséges kisbabát.
N. N. M.

Bendegúz 740 grammal és 33 centivel született Lengyel Ágnes terhességének 25. hetében. A baba nem tudott önállóan lélegezni, fel sem sírt, az édesanyának meg sem mutatták, azonnal rohantak vele a koraszülött osztályra.

– Másnap nézhettem meg, és szó szerint elájultam az inkubátor mellett. Két apuka szedett fel a padlóról – öntik el még most is a könnyek Ágnes szemét. Icike, picike, hússzínű babát látott, akiből csövek lógtak mindenhonnan.

Nincs sírás az inkubátornál

– A nővérek mondták, hogy dr. Kelemen Edit főorvosasszony feltétlen beszélni akar velem. Vártam, hogy közli velem a legrosszabbat. Ezzel szemben azt mondta, hogy most az egyszer, de csak egyszer elmondja, hogy ez a gyerek meghalhat. Viszont soha többé nem fog erről beszélni. Azt is mondta, hogy bármennyit sírhatok, de az inkubátor mellé ne álljak sírva. Beninek és neki is nagyon nagy szüksége van a segítségünkre azért, hogy megmenthesse a babát.

Nagyon küzdött a baba

Nehéz munka következett: egy hónapig volt lélegeztető gépen a kisfiú, és összesen 3,5 hónapot töltött a kórházban.  Bendegúz ma már teljesen egészséges. Édesanyja azt is elmondta: hiába is próbálkoztak férjével, a borítékot soha nem fogadta el a doktornő. Ha pedig ajándékcsomagot vittek, azt azonnal szétosztotta a nővérek között.

– Olyan ez a munka, mint a kábítószer, és csak megszállottként lehet végezni. Hiszem és vallom, hogy csak a jó ember lehet jó orvos – mondja Edit, aki maga is édesanya, két gyermeket nevel a férjével. – Itt mi sosem mondjuk, hogy valami reménytelen, hiszen naponta történnek csodák.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.