Malaca van, hogy ez a csinos nő beengedi az ágyába

szórakoztatás
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 05. 12:30
Nagy az Isten állatkertje, de még nagyobb Maria Cooperé. A brit hölgy legjobb barátja Dinky, a disznó, akivel évek óta egy fedél alatt él.
Bors

A harminchárom esztendős hölgy és házi kedvence elválaszthatatlanok egymástól. Maria Cooper, aki Kenttől pár kilométerre lakik, messze a város zajától, két évvel ezelőtt szeretett bele a malacba, hazavitte, és azóta együtt élnek.

– Nem volt szívem kint hagyni őt, annyira aranyos volt, így hát egy ideig az ágyamban aludt. Csak akkor rendeztem be neki külön hálószobát, amikor kezdett meghízni – mondta a Sun online-nak Maria, akinek teljesen felforgatta az életét a nagy fekete disznó.

– Dinky egy igazi előadó, született sztár. Fél évvel ezelőtt elhatároztam, hogy üzletet csinálok belőle. Eljárunk zsúrokra, meg mindenféle partikra, ahol Dinky szórakoztatja a gyerekeket. A kicsik meg egyenesen imádják őt – áradozott Maria, aki korábban énektanárként kereste a kenyerét, de mióta virágzik a malacos biznisz, már nem jár be dolgozni.

– Dinky inkább hasonlít egy dívára, mint egy disznóra. Öröm vele dolgozni, de amikor megmakacsolja magát, kibírhatatlan. Van úgy, hogy percekig kell kérlelnem, hogy lemásszon az anyósülésről – mondta Maria. A hölgy tizenhat különböző állatot tart otthon, de a szívéhez Dinky áll a legközelebb.

– Ő egy igazi karakter! Ha nem lenne, ki kellene találni – tette hozzá a gazdi.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.