Aktuális

Ma temetik Géza bácsit

Bors

Létrehozva: 2012.10.13.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Géza bácsi, aki négy éven át tájékoztatta a Bors olvasóit a várható időjárásról a természet jelei alapján. Tudása mérhetetlen tapasztalatából táplálkozott.

Szomorú napra virradt Géza bácsi családja csütörtökön. Menye figyelt fel arra, hogy hajnali fél ötkor szól apósánál a televízió, pedig ennyire korán már nem kelt az utóbbi időben. Miután a szobájában nem találták, fia indult a keresésére. A kamra ajtajában talált rá, de akkor már nem élt. A szíve vitte el.

– Kedden beszéltem vele utoljára, akkor kérdeztem, milyen őszi és téli időjárás várható – mondta el lapunknak ifj. Vasuta Gábor természetfotós, aki Apácatornán Géza bácsi szomszédja volt. – Tizennégy éves koromban ismertem meg, a házunk előtt hajtotta ki 6–8 tehenét kora reggel, s délután vissza. Nagyon szerette az állatokat, mindig is tartott tehenet, s mondogatta: belehalna, ha nem lennének tehenei. Két héttel ezelőtt mégis eladta az utolsót, mondván: túl drága a takarmány, és 75 évesen egyre nehezebb vele a vesződség.

Bertha Géza 1937. február 27-én született Nemeskeresztúron (rokona volt Bertha Bulcsú írónak). Egész életében dolgozott, szorgalmas, csendes szavú ember volt, aki sokat adott arra, hogy rendben legyen a portájuk és az állataik. Miután a természettel szoros közelségben élt, ki tudta olvasni annak jeleiből, milyen időjárás várható, ezért a falubeliek gyakran őt kérdezték.

Első cikkünk, amelyben nyilatkozott, 2008. szeptember 22-én jelent meg, s a sors furcsa fintora, hogy akkor is, mint most legutóbb szerdai számunkban, arról beszélt, hogy az ökörfarkkóró tömött és magasra nőtt, ezért hideg tél várható. Akkor igaza lett.

Géza bácsit ma délelőtt 10 órakor helyezik örök nyugalomra az apácatornai temetőben, szülei mellé temetik el. Gyászolja őt két fia, Peti és Laci, menye és két unokája, a 14 éves Bianka és a 17 éves Lacika. A gyerekeket is a természet szeretetére tanította.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák