Felrobbantották a lengyel elnök gépét?

merénylet
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 31. 11:00
Robbanóanyagok nyomait találták a Szmolenszk mellett 2010-ben lezuhant lengyel kormánygép roncsain. A 96 halálos áldozat között volt Lech Kaczynski államfő és számos más politikus is.
Bors

Egy hónapig vizsgálták a két éve lezuhant Tu–154-es roncsait. A gép Varsóból tartott egy katyni megemlékezésre, a közeli szmolenszki katonai reptér közelében, a leszálláskor a nagy ködben fáknak ütközött, majd a földbe csapódott.

Az orosz vizsgálatok szerint a pilóták hibáztak. A fekete doboz felvételeiből kiderült, a rossz idő miatt nem is akartak repülni, azonban az állami küldöttség egyik tagja, vélhetően a fülkében tartózkodó légierő parancsnoka utasította erre őket. Ahogy a landolást is ő erőszakolta ki: „megölnek, ha nem szállunk le” – mondta a főpilóta a másodpilótának. Robbanás nem hallatszik a felvételen.

Az idén szeptemberi új mintavételnél kiderült, hogy a repülőgép burkolatán és a gép ülésein, illetve a katasztrófa helyszínén is trotil (TNT) és nitroglicerin nyomai találhatók. Szakértők több hipotézist is felállítottak, köztük azt, hogy II. világháborús robbanóanyagok maradványairól lehet szó, hiszen Szmolenszk mellett harcok dúltak.

*

 Jaroslaw Kaczynski, az elhunyt államfő ikertestvére már a tragédia után azt mondta, biztos, hogy merénylet történt. Gyanúját csak erősítette egy közeli gép technikusa, aki elmondta: rádiójukon hallották, amit a szmolenszki torony szándékosan rosszul adja meg a repülési adatokat a Tu–154-es pilótáinak, száz- helyett ötvenméteres magasságot kérve tőlük. A koronatanúvá előlépett zászlós azonban a napokban öngyilkos lett, felakasztotta magát.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.