Havi ötvenegyezer forintból él Tahi Erzsébet és három gyermeke. Házuk roskadozik, a kicsik órákat gyalogolnak a suliba. Egy tolvaj mégis az ő házukat fosztotta ki, elvitte egyetlen értéküket: a kályhát.
Mindennap egy küzdelem a kaposvári Tahi családnak. Erzsébet ugyanis három gyermeket nevel egyedül, ami önmagában sem egyszerű feladat, hát még havi ötvenegyezer forintból. A család háza roskadozik, az ablakai kitörve, és étel sem jut mindig az asztalra. A három gyermek, Attila, Ivett és Márkó hóban és fagyban is kénytelen gyalog menni a többórai járásra levô iskolába, ugyanis nincs pénzük bérletre.
Valaki mégis őket, a környék egyik legszegényebb családját fosztotta ki, elvitte egyetlen nagy értéküket is: a kályhát. – Egy alapítványtól kaptuk a kályhát, hiszen enélkül megfagynának a gyermekeim – mondta a Borsnak szomorúan Erzsébet. – Annyira boldogok voltunk, amikor megkaptuk, végre nem kellett félnünk a ránk váró hidegtől. Egyik nap elkísértem a kicsiket az iskolába. Mivel gyalog kell járnunk, ez minimum három óra. Mire visszaértem, az amúgy is szegényes szoba még üresebbnek tűnt. Nem tudtam elhinni: kiraboltak minket. A kályhánk is eltűnt. Szégyen vagy nem, összeroskadtam és zokogtam – folytatta az asszony.
A kályha nélkül a lakásban nappal is hat-hét fok volt, a fagy közeli hőmérsékletű éjszakákon még vastag takaró alatt is vacogtak: – Nem mertem még fürdetni sem a gyerekeket, mert féltem, hogy tüdőgyulladást kapnak. Szégyenszemre a tanároknak szólnom kellett, hogy nem tudnak tusolni a kicsik – tette hozzá Erzsike.
A bajban nem hagyták magára a családot. A Vadvirág Alapítvány szerzett nekik egy új kályhát, míg a Somogy Megyei Kormányhivatal rendkívüli segélyben kifizette az ellopott árát. – Sejtem, kik lehettek a tettesek. Most nem merem elhagyni a házat. Ha mégis el kell szaladnom a boltba, előtte próbálom felforrósítani a kályhát, hogy ne tudják megfogni és elvinni.
