Szétlőtték Bin Laden arcát

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 03. 12:00
Jobb halántékán találta el a halálos lövés Bin Ladent. Az amerikai kommandósok az ágyáról vett lepedővel törölték le a terroristavezér arcát, majd két fotót küldtek róla Obama elnöknek.
Bors

A 2011. május 2-án a pakisztáni Abbottabadban meggyilkolt terroristavezér haláláról nyilatkozott az őt kivégző elitkommandó egyik tagja. Bin Ladent háza harmadik emeletén lőtték le, amikor résnyire kinyitotta hálószobája ajtaját. Az ezt követő percekről mesélt Matt Bissonnette.

Az ágy végénél fekvő holttestből (véréből és nyálából) tampon segítségével DNS-mintát vettek. Megpróbáltak a csontvelőből is mintát venni, sikertelenül. A felismerhetetlenségig összeroncsolódott arcról két közeli fotót küldtek interneten az afganisztáni Dzsalalabad légibázisára, mely továbbította a képeket a washingtoni Fehér Házba. 

A test magasságát – mérce híján – megbecsülték, majd átkutatták a szobát. Bissonnette először egy hajfestéket talált, ezzel színezte feketére őszülő szakállát a terrorista. Ruhásszekrénye példás rendet mutatott, összehajtogatott ingeket láttak benne. Mindeközben Bin Laden felesége és egyik gyereke elárulta, valóban a terroristával végzett a kommandó.

A 30. perc elteltével hagyták el a házat, Bin Laden tetemét a szűk lépcsőn lábánál fogva húzták a második emeletre, aztán hullazsákba rakták és a helikopterre vitték. A fedélzeten még egyszer átkutatták a ruházatát. Mire Dzsallalabadba értek, a tetem szürkéssé vált.

– Meghoztuk az emberünket – mondta Bissonnette a landolás után a zsákra mutatva. Bin Laden nevét az akció során egyszer sem ejtették ki. A terrorista kódneve Geronimó volt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.