Sokkolta a családi titok a 60 éves nőt

család
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 20. 00:30
Saját apjához ment feleségül, és ebben nem akadályozták meg a rokonai, akik tudták, hogy valójában vérfertőző viszonyt folytat. Három gyereke született a frigyből, és csak férje halála után tudta meg az igazságot.
Bors

Az ohiói Valerie Spruill, férje halála után tudta meg, hogy saját apjához ment feleségül. Egy DNS-teszt alá is támasztotta a feltételezést – írja az Ohio.com.

A nőnek három gyereke született a házasságból, ma már nyolc unokája van, és keresi a testvéreit, ezért lépett a nyilvánosság elé a történetével. A nő úgy döntött, minden érintettnek elmondja az igazságot, hiszen tudnia kell az embernek honnan jött. Habár azzal is tisztában van, iszonyú fájdalmas lesz számukra, hiszen ő is szinte belehalt, amikor megtudta.

Spruill úgy tudja, konkrétan még hat testvére lehet, őket keresi most. Apját – egyben férjét – még 1998-ban vesztette el, és csak nem sokkal később derült ki számára az igazság. Úgy véli, apja tudhatott róla, de félt elmondani neki. A nőnek egy terapeuta segítette feldolgozni a történteket.

Saját bevallása szerint az volt az első dráma az életében, amikor kilencévesen közölték vele, hogy a szülei valójában a nagyszülei, édesanyja pedig prostituált volt és elhunyt. Az apjáról nem is beszéltek. Évekkel később találkozott egy kamionsofőrrel Mississippiben, akihez hozzá is ment. Bár a fél város tudta, hogy az apjával randizgat, senki nem szólt neki.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.