Aktuális

Eltűnt szegedi pár: Pétert megtalálták, Anna nincs meg

2012. szeptember 18. kedd 08:25

Egy német vonaton igazoltatták az eltűnés miatt körözött S. Pétert – közölték tegnap a német kollégák a Csongrád megyei zsarukkal. Pétert elengedték, az nem derült ki, hogy barátnője hol van.

Egyre rejtélyesebb a Szegedről eltűnt fiatal pár ügye. Az informatikusként dolgozó 28 éves S. Péter és 24 éves egyetemista barátnője, J. Anna boldog, rendezett életet élt együtt, ám múlt héten eltűntek bérelt lakásukból. Miként a Bors megírta: kiskutyájukat és egy búcsúlevelet hagytak hátra, amelyben annyit kértek, közös sírba temessék őket, és Lennyre, az imádott shar-peire, vigyázzanak.

– Régóta ismertem őket, évek óta együtt voltak, imádták egymást. Sokan anyagi gondokról beszéltek, de úgy tudom, örököltek, szóval valószínűleg pénzük is volt. Félő, hogy nem közös öngyilkosság áll a háttérben, valami itt nagyon bűzlik – mondta a Borsnak egy közös ismerősük.

– A legmegdöbbentőbb az egész ügyben a kutyusuk, Lenny. Imádták őt, úgy kezelték, mintha a gyerekük lenne. Nem tudom elképzelni, hogy se szó, se beszéd, otthagyják – vélekedik az ismerős.

A rendőrség tovább keresi a lányt.

– A férfi egy német vonaton utazott, igazoltatás közben derült fény a személyazonosságára. Beleegyezett, hogy hozzátartozóit értesítsék a hollétéről. A továbbiakban szabadságában nem korlátozhatják, párját azonban továbbra is keresik – mondta a Borsnak dr. Jászai Linda, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Lapzártánkig nem érkezett hír Anna hollétéről.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472030_auto_resized.jpg
origo.hu

Megdöbbentő fotókon a felismerhetetlenre hízott szupermodell

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19934_resized.jpg?avcount=1695572712
origo.hu

Drámai bejelentést tettek az oroszok, ez Ukrajna végét jelentheti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471839_auto_resized.png
metropol.hu

„Már az agyunkban is ott vannak” – Kétségbeesetten kéri követői segítségét Till Attila

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472104_auto_resized.png
hirtv.hu

Európában egyedülálló a Magyarországon működő Gondosóra program

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471811_auto_resized.png
metropol.hu

Ez a csillagjegy ma nagyon szuper híreket kap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471854_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Castel: A vesztes Ukrajna a törzsek szintjére zuhanhat vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19931_resized.jpg?avcount=1695572712
origo.hu

Küszöbön a harmadik világháború: két félelmetes atomhatalom lép szövetségre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472046_auto_resized.jpg
travelo.hu

Élőben a konyhából! A koreai szerzetes-séf Budapestre érkezik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469254_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elszabadultak az indulatok G.w.M lemondott fellépése miatt – A rapper reagált a róla szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695572712
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695572712
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/fMv1WZz2b_RRBebBp5YYCEMReAFuqwESbfoDlWxyEZA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1MDI1MGJkNjYzNTQ5ZWFiMzBmZTRkMGUwZmUyYWY5.jpg
Gyász

A Dunában találták meg a családi vita után múlt héten eltűnt fiú holttestét

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/_CLPM1nFhsbhuJNhOJcLiJcBUxlzqj4l1d0pCkbuJYw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmYThhMTRkZDdlMTRkNzE5MzdiYTEwOTNhZjk4NDI5.jpg
Aggodalom

Gyilkosságok, robbantások, keresztényüldözés, antiszemitizmus