Ezt az embert ki kell vonni a társadalomból – fogalmazott tegnap Surdy Miklós tanácsvezető bíró, miután a szabadon bocsátás feltételes lehetőségét is megvonva tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte Varga Sándort. Mint arról a Bors beszámolt: Varga és bűnszervezete hidegvérrel végzett egy százhalombattai ékszerésszel, annak albérlőjével és egy vietnami házaspárral. Valamennyi áldozatot Varga lőtte le, szó szerint kivégezte a négy embert.
A bíró az ítélet indoklásában ki is fejtette: Varga érzéketlen, pszichopátiás személyiségzavarban szenvedő férfi, aki szívfájdalom nélkül oltotta ki mások életét. S bár élettársa, T. Emese végig együttműködött a nyomozókkal, majd a bírósággal is, a nőre is szigorú ítéletet szabott ki a bíró, Bonnie 17 év múlva szabadulhat. A pár segítői közül ketten 17, egy vádlott 16 évet kapott.
– Fellebbeztünk az ítélet ellen, bízunk a kedvező elbírálásában – reagált tömören dr. Fridman Róbert, Varga Sándor ügyvédje. A T. Emesét védő dr. Bárándy György a Borsnak azt mondta: ügyfele számított a szigorú ítéletre.
– Úgy vélem, hogy a bíróság figyelembe vette ugyan az enyhítő körülményeket, de nem kellő súllyal – tette hozzá a jogász. – Emese még fiatal, most 25 éves, így 42 esztendősen szabadulhat. Szerintem ő lelkileg eléggé erős hozzá, hogy kibírja a börtönben rá váró 17 évet – magyarázta Bárándy György.
Kérdés, vajon Varga miképp barátkozik meg az örökös rabság gondolatával. A férfi hajlamos dühkitörésre és arra, hogy akár magában vagy rabtársaiban kárt tegyen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.