Ákosnak 13 számmal kisebb a lába, mint a vetélytársának

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 12. 12:00
138 kilósan az egyik legkisebb versenyző lesz a jövő héten kezdődő World’s Strongest Man (a világ legerősebb embere) versenyen Nagy Ákos. Legnagyobb ellenfele egy 220 kilós izlandi óriás lesz.
S. D.

Megmutatja a világ 29 legerősebb emberének Nagy Ákos erő- és súlyemelő, hogy mi is az a magyar virtus. Ákos nyáron kvalifikálta magát a jövő héten induló négynapos World’s Strongest Man elnevezésű versenyre. A súlycipelésben parádézó erőatléta a mezőnyben az egyik legkisebb versenyző a maga 138 kilós súlyával.

– Rajtam kívül egyedül Fekete Lászlónak volt lehetősége részt venni ezen a megmérettetésen magyarként, amit az egész világon csak úgy emlegetnek, mint a versenyek versenyét. Nem ringatom magam álmokban. A világ harminc legerősebbje feszül majd egymásnak, akik között én vagyok az egyik legkönnyebb – meséli Nagy Ákos a Borsnak. Az első napon csoportselejtezőkön vesznek részt a versenyzők.

– Egy csoportba kerültem többek között az izlandi Hafbor Thor Björnsonnal, aki 206 centis magasságával és 220 kilójával szó szerint kiemelkedik a mezőnyből. Vele szemben például a traktorhúzásban biztosan hátrányból indulok, ha csak arra gondolok, hogy 56-os lába van, nekem meg 43-as. De garantálom, nem fogom hagyni magam!

Ákos a Borsnak elárulta: gyerekként még 1992-ben kempingbringával vágott neki az országútnak, hogy Tihanyban az erőemberek Európa-bajnokságán találkozhasson Fekete Lászlóval. Most pedig az ő nyomdokaiba lép.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.