- Ha a Fidesz tovább tud erősödni, és sikerül Magyarországot egy gazdasági, illetve más tekintetben is erős országgá tenni, akkor hivatalosan is fel lehet vetni a revízió kérdését, akár már nyolc év múlva – ezt mondta Kőszegi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) táborában.
– Ez egy kiragadott szövegrész volt, az egész mondandómat kellene ismerni. Valóban beszéltem revízióról, de én a szótár szerinti értelmezésében használtam, azaz egy jogi felülvizsgálatról beszéltem – mondta a Borsnak Kőszegi Zoltán. Arra a felvetésünkre, hogy a köznyelvben a revízió a visszacsatolást jelenti, azt mondta: akkor rossz a köznyelv.
– Nem a határok újrarajzolására gondolok, a határvonalaknak ugyanis az Európai Unióban már nincs jelentőségük. Újra kell vizsgálni a szerződést és megnézni a hatásait. A tudósoknak és a nagyhatalmaknak pedig igenis ki kell mondaniuk: ez egy igazságtalan békeszerződés volt. Ezután Székelyföld autonómiájáért is hatékonyabban lehetne küzdeni.
Ott volt az EMI-fórumon Balczó Zoltán, a Jobbik alelnöke is. – Örültem, de egyben meg is lepődtem. Furcsa volt hallani ilyen szavakat egy olyan párt képviselőjétől, amely korábban megtiltotta a kormánya tagjainak, hogy részt vegyenek a székely autonómiáról tartott ülésen. Én lélekben nem mondtam le a magyarság egyesítéséről, de a jogi felülvizsgálat jelenleg illúzió – mondta a Borsnak Balczó .
Megkerestük Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, hogy mit szól a miniszterelnök a kijelentéshez. Azt a választ kaptuk, hogy a képviselő szavait ő maga, illetve a frakció hivatott kommentálni. Néhány órával később a Külügyminisztérium azt közölte, hogy a képviselő által mondottak nem tükrözik a kormány álláspontját. Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője szerint Kőszegi feltehetően nem alaposan átgondolt magánvéleményének adott hangot.
– Nem tudom, mit mondott pontosan képviselőtársam, így nem is kommentálnám a szavait. De ha a magánvéleményemre kíváncsi: irreális dolog revízióról beszélni – mondta Balla Mihály, a Parlament külügyi bizottságának fideszes elnöke.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.