Szökött királylányt keresnek Bács-Kiskun megyében

eltűnt
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 14. 11:00
Már több mint három hete kutatnak eltűnt tizenöt esztendős lányuk után a Bács-Kiskun megyei Katymáron élő Erőssék.
mkr

– Martina nagyon rendes kislány, mindenki csak „Királylánynak” becézi. Sokáig nem tudtuk, mi történhetett vele, már a legrosszabbra gondoltunk – meséli Erőss Mártonné, Katalin, aki legutóbb július 22-én találkozott gyermekével.

– Haláleset történt a családban, Martina a nagyszüleihez utazott Grádócra. Ott azonban nyoma veszett, többé nem értük el, s ő sem keresett minket. Az eltűnését jelentettük a rendőrségen, és rettegtünk, hogy egyszer csak egy nyomozó hoz majd valami szörnyű hírt. De közben egy közösségi oldalon felhívást tettünk közzé, s ott használható információhoz is jutottunk.

Vasárnap többen jelezték, hogy látták a kislányunkat egy számunkra ismeretlen fiúval Pécsett, egy bevásárlóközpont előtt. De mire a riasztott rendőrök megérkeztek, ők már sehol sem voltak. Hisszük, hogy a mi királylányunkat az a fiú megszöktette. Nem akarunk mi nekik semmi rosszat, de Martina csak tizenöt éves, mellettünk lenne a helye – magyarázza a megtört, de reménykedő édesanya.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.