Potenciát növel a naki csodarózsa

Tolna megye
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 17. 00:00
Gyógyító rózsát termesztenek a tolnai Nakon. A növényből lekvárt és gyógyszert készítenek. A gyógylekvár főzéséből mindenki kiveszi a részét, a falusiak maguk kísérletezték ki a csodareceptet.

Nem mindennapi természeti kincs tette híressé az alig hatszáz lelkes Nak falut. A településen ugyanis gyógyító rózsákat termesztenek, amelyek számtalan bajt orvosolnak. A csodanövényt már két éve nevelgetik, gyógyszer és lekvár formájában is kínálják.

– Az 1900-as évek elején a helyi borbély, Széles Lajos volt az, aki először kezdett a gyógyító rózsákkal foglalkozni – meséli a falu polgármestere, Rácz Róbert. – Kiderült, hogy a különleges szirmok számtalan bajra jelentenek gyógyírt, többek között égési sebekre, gyulladásra, de még stressz ellen is hatásosak. A szirmokból egy titkos eljárás alapján készített gyógyszert, amit a falu után nevezett el. Az értékes készítmény aztán sokáig Csipkerózsika álmát aludta, mígnem egy cég felfedezte a benne rejlő lehetőségeket. Ez újra életet lehelt a kis faluba.

– Rózsatöveket kaptunk tőlük, s a hat fajtával bevetettünk egy hektárnyi területet. Azóta nekik szállítjuk a szirmokat, és a titkos recept alapján ők készítik el a gyógyhatású szereket. A gyógynövénykutatók betanították a falubelieket a gondozásukra. Így magunk kezeljük, óvjuk, szüreteljük a növényt – mosolyog a falu első embere.

A csodarózsát még a széltől is óvják. Semmilyen vegyi anyag nem érheti a növényeket. Nem jó nekik az aszály, a sok eső, de még a felverődött por sem: nem moshatják le a szirmokat, ugyanis víz nem érheti a rózsát. Így abból, ami bepiszkolódik, gyógyító ró-zsalekvárt készítenek, amihez persze megmossák a szirmokat. Saját eljárás alapján főzik, mindenféle adalékanyag nélkül.

– A helyi asszonyok kísérletezgették ki – büszkélkedik a polgármester. – Naponta egy kiskanálnyi elég belőle: jó az idegesség ellen, segít a szívnek, regenerálja a szöveteket és táplálja a sejteket, sőt, még a potenciát is növeli!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.