Őt is megölték a Hajógyári-szigeten?

rendőrség
PUBLIKÁLÁS: 2012. augusztus 01. 08:35
Bár a Hajógyári-szigeten eltűnt Strehó Gergő holtteste nem került elő, a BRFK emberölés ügyében vizsgálódik. A nyomozók közel járhatnak a megoldáshoz, a múlt heti után további letartóztatások várhatók. Kiderült, eltűnése után eladták mobiltelefonját, utoljára pedig a Studió diszkóban látták.

Hat éve, 2006. február 11-én tűnt el a Hajógyári-szigetről a 17 esztendős szécsényi futballista, Strehó Gergő. A rendőrség nemrég újra megnyitotta az ügy aktáit, s bár Gergő holtteste nem került elő, a nyomozók biztosak benne, hogy a srác gyilkosság áldozata lett.

– A nyomozók megállapították, hogy a fiú Sony Ericsson D750 típusú mobiltelefonját az eltűnését követően értékesítették. Tekintettel a megállapított körülményekre merült fel a Strehó Gergő sérelmére elkövetett emberölés gyanúja – magyarázta Horváth Katalin Fanni, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrök szerint Gergő ügye két másik halálesettel is kapcsolatban lehet. A múlt héten vették őrizetbe a Dokk Club két kidobóját, akiket a 21 éves Haraszti Géza megölésével gyanúsítanak. Tisztázatlan körülmények között halt meg 2006 nyarán a 25 éves R. Zoltán is. – R. Zoltán halálával kapcsolatban nem emberölés ügyében indult nyomozás, ugyanakkor kétségtelen, hogy a másik két ügyhöz kapcsolódóan folyik a vizsgálat. Várjuk az esetleges szemtanúk jelentkezését, olyanokét is, akik Gergő eltűnése éjszakáján a Studió diszkóban tartózkodtak – tette hozzá a szóvivő.

Több jel is arra utal, hogy Gergő gyilkosa körül szorul a hurok. Egyrészt az eddig nyilatkozó szülők tegnap már nem beszéltek. Valószínűleg a rendőrség szólt, hogy közléseikkel árthatnak a nyomozásnak, hiszen a tettest akaratlanul is információkkal láthatják el. A sikeres nyomozásra utalhat Fülöp Valter ezredes múlt heti nyilatkozata is, amely szerint még csak az első dominó dőlt el. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.