6300 grammal, 63 centis hosszúsággal született Erdős Zselyke augusztus 8-án 10 óra 55 perckor a debreceni Kenézy Kórházban. Édesanyja, Tünde, és édesapja, Szabolcs tegnap vitte haza őt, bátyja már alig várta.
– Nándi is nagy baba volt, négy kiló nyolcvan dekás. Azt gondoltuk, azért, mert magzatvédő vitamint szedtem, hiszen egyébként a családban átlagos méretű babák születtek. Most nem szedtem semmit, de már a kontrollvizsgálatokon mondták, hogy Zselyke sem lesz kicsi.
Három héttel a szülés előtt 4350 grammosnak látták a babát. Tünde augusztus 9-ére volt kiírva. Előző nap vizsgálatra ment be a kórházba, de orvosát aggasztotta a zavaros magzatvíz és a baba gyenge szívhangja, ezért a szülés megindítása mellett döntött.
— Szerettem volna megszülni a kisbabámat, de az orvosok tanácsára beleegyeztünk a császármetszésbe – meséli Tünde. – Amikor kiemelték a hasamból a babát, mindenki felhördült, milyen hatalmas. A paraván miatt én nem láthattam rögtön, de ahogy a mellkasomra tették, éreztem, milyen súlyos.
Zselykét még magzatmázasan kivitték az apukájának. Szabolcs a kezébe fogta óriáslányát, puszit adott a fejecskéjére és elsírta magát a boldogságtól. – Mindjárt nagylányom lett, de legalább jól meg tudom fogni – mosolygott a büszke apa.
Zselyke szépen szopik, de nem éri be anyatejjel. Néhány naposan a babák 30–40 grammot szopnak, Zselyke azonban tegnap ottjártunkkor száz grammot is evett, így az anyatejet tápszerrel kellett pótolni. Bár születési súlyából veszített, még mindig hat kiló fölötti.
Nem jött világra nagyobb lány
Magyarországon 2009-ben Miskolcon született egy kislány 6200 grammal. Korábban egy zalakomári családban született 6400 grammos baba, de ő fiú volt, valószínűleg ő látta meg legnagyobb súllyal a napvilágot hazánkban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.