Rengeteg Hemingway van közöttünk

hasonmás
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 23. 14:30
Megválasztották az író Ernest Hemingway legkiválóbb hasonmását. Az idei győztes, Greg Fawcett úgy érzi, erôs mezônyt utasított maga mögé.
Bors

Idén százhuszonöt fehér szakállú, zömök fickó közül kellett kiválasztania a hasonmásverseny győztesét a zsűrinek. A 75. Hemingway-napok alkalmával megrendezett bulin egymásra megszólalásig hasonlító versenyzők pózoltak az ítészeknek. Az író törzshelyén, a Key Westen található Sloppy Joe's bárban évente megemlékeznek Hemingwayről, aki műveinek hetven százalékát a szigeten álló házában alkotta.

A győztes végül Greg Fawcett lett, aki már több éve szeretné megnyerni a versenyt. – Megtiszteltetés, hogy engem választottak – nyilatkozta a helyi lapoknak Greg. – Azt nem tudom, hogy most miért éppen én nyertem, hiszen évek óta ugyanúgy ápolom a hajam és a szakállam, mint eddig. Egy kifejezetten erős mezőnyt sikerült magam mögé utasítani – nyilatkozta a győztes.

– Azért nyert, mert az évek előrehaladtával kísértetiesen hemingwayes lett. Néha azt érzem, hogy az íróval élek egy háztartásban – mondta a gyôztes neje. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.