Esélyt sem hagytak támadói Haraszti Gézának, akit tavaly decemberben öltek meg brutálisan a Hajógyári- szigeten. A Dokk Clubban bulizó fiatalt lehúzott nadrággal találták meg a Dunában, ahová feltehetően gyilkosai dobták, miután összeverték. A Bors rendőrségi információkból úgy értesült: a fiatal nadrágját azért húzták le, hogy esélye se legyen menekülni, védekezni, vagyis gyakorlatilag kivégezték. Megkérdeztük Végh József kriminálpszichológust az ügyről, valóban erre utalnak-e a jelek, de a máskor beszédes szakértő most nem kívánt állást foglalni.
A 21 éves Haraszti Géza holttestét tavaly december 3-án találta meg testvére. Halálát fulladás okozta. Először nem gondoltak gyilkosságra, csütörtökön azonban a rendőrség elfogta a gyanúsítottakat, a két férfit tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság letartóztatta. Fejüket takarva rendőri kísérettel érkeztek, az idősebb, Z. Alfréd feszültnek látszott, de nyugodt hangon beszélgetett ügyvédjével és a rendőrökkel. A 24 éves B. Ádám azonban teljesen összetört, zokogva reagált védője mondataira.
– A részletekről nem nyilatkozhatok, de annyit el tudok mondani, hogy védencem tagadja, hogy köze lenne a fiatalember halálához – közölte dr. Versitz Piroska, B. Ádám védője. Z. Alfréd is tagad. A két férfi büntetlen előéletű, csütörtökön, elfogásukkor tettek vallomást. Információink szerint ebben csak annyit mondtak: kikísérték a diszkóból a részeg fiatalt, utána nem látták többé.
A bíróság előtt egyébként családtagok és barátok várakoztak, mintegy tucatnyian. Amikor a férfiakat kihozták, azt kiabálták nekik: veletek vagyunk, bízunk bennetek. Egyikük édesanyja sírva csak annyit mondott: ez politikai ügy. Ennél többet nem kívántak hozzátenni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.