A TEK és saját múltja érte utol P. Tamást

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 15. 08:45
A kilencvenes években elkövetett leszámolásokkal gyanúsítja a rendőrség azt az öt férfit, akikre tegnap csaptak le. Egy értesülés szerint egyikük P. Tamás, őt sokáig olajos ügyek miatt körözték.
Bors

A legnagyobb titokban megtervezett akciót hajtottak végre tegnap délelőtt a Terrorelhárítási Központ (TEK) kommandósai. Különböző – vidéki és budapesti – helyszíneken egyszerre öt férfit fogtak el. A hetivalasz.hu értesülése szerint Szigethalmon P. Tamásra csaptak le, majd azonnal az Aradi utcába szállították.

P.-t a kilencvenes évek végétől az olajszőkítési ügyekkel kapcsolatban hosszú éveken át körözték. A férfi külföldön élt, s csak akkor tért haza, amikor a neki tulajdonított bűncselekmények elévültek.

Úgy tűnik, most új információk birtokába jutott a rendőrség, hiszen P.-t és társait a kilencvenes évek alvilági leszámolásaival hozzák összefüggésbe.

– Az elfogásokra az 1990-es években elkövetett emberölések felderítésével összefüggésben került sor. Az őrizetbe vett személyekkel szemben az NNI emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – közölte az NNI sajtóosztálya.

A Bors utolérte az olajos ügyeket jól ismerő egykori főnyomozót, Papát, alias Sándor Istvánt, aki nem volt bőbeszédű.

– Nézzék, én már nem akarok ebbe a történetbe belebonyolódni – mondta Sándor István. Ám annyit elárult: szerinte az elfogásnak az Aranykéz utcai merénylethez lehet köze.

A P. Tamást személyesen is jól ismerő, a 90-es évek olajügyei­ben vizsgálódó újságíró, Kármán Irén szerint gazdasági érdekek állnak a férfi őrizetbe vételének hátterében.

– P. Tamás meggyanúsítása és a rendőri vezetők, valamint V. László őrizetbe vétele egymáshoz illeszthető folyamatok – magyarázta Kármán. – Befolyásos emberek üzleti érdekei diktálnak, attól tartok, hogy valójában csak bűnbakkeresés folyik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.