6 város, amelyik fizet azért, hogy ott élj

támogatás
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 03. 17:30
Már az amerikai nagyvárosok is küzdenek a túlélésért, mert kevés az ott élő ember. Ezért aztán agresszív kampányba kezdtek, hogy minél több új lakót csábítsanak magukhoz.
Bors

A városok főként az elhagyott városrészek újjáélesztését remélik az akcióktól, a részt vevő államok pedig a lakosság elöregedését szeretnék megelőzni. 

Detroit, Michigan állam

Az ide költöző főiskolát végzetteknek az első évben 2500 dollár, a másodikban pedig 1000 dollár lakbér-hozzájárulást ad a város. Sőt, egészen 20 000 dollárig kedvezményes lakáskölcsönre is számíthat az itt letelepülő.

A város különös módon kívánja rehabilitálni az elhagyott városrészeket, aki ugyanis itt vesz házat és azt rendbe hozza, majd beköltözik, azok 150 ezer dolláros támogatás kaphatnak. 

 

Lincoln, Osbourne, Kansas

A történelmi városkák ingyen telkekkel csábítják a családokat, vagy családot alapítani akarókat. A letelepedni kívánó képesítésétől függően szabnak feltételeket, de általában azt kell vállalni, hogy a kapott telekre önálló családi ház épül, és a család (vagy aki részt vesz a megállapodásban) legalább 5 évig a valamelyik városban él. (http://www.kansasfreeland.com/)

 

Alaszka

Az állam már 1976 óta működtet egy alapot, hogy készpénzzel támogassa az ideköltöző családokat.

Az összeg változó, 1984-ben volt a legkisebb, ekkor 331, 29 dollárt kaptak fejenként, akik úgy döntöttek, hogy itt telepednek le. 2008-ban viszont nagyjából ennek a tízszeresét, 3 269 dollár (közel 800 ezer forint) volt a „köszönőpénz”.

Csak olyanok tarthatnak igényt a támogatásra, akiknek nincs más államban vagy országban ingatlanjuk. (https://www.pfd.state.ak.us/index.aspx)


Saskatchewan, Kanada

Kanadának ez a tartománya szeretne minél több diplomást magához vonzani, ezért mind a kanadaiak, mind a bevándorlók számára 20 000 kanadai dollárt ajánl, csupán azért hogy legalább 7 évig ott éljen és dolgozzon.

A program 2008-ban bővült, hogy a világ minden tájáról jöjjenek diplomások. (http://aeei.gov.sk.ca/grp)


Camden, Maine állam

Földterületre van szüksége a vállalkozásodnak? Nem gond, hiszen ha vállalod, hogy a városban 24 új állást létesítesz, cserébe kapsz egy 2,8 hektáros területet, melynek az értéke jelenleg cirka 175 ezer dollár (40 millió forint). (http://www.freelandinmaine.org/~~V)
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.