A House of Horror, Budapest első horrorszínháza nem tart nyári szünetet, sőt tagjai úgy döntöttek, minden eddiginél hátborzongatóbb show-val borzolják a kedélyeket.
A Halál labirintusa nevű rémületes interaktív előadásukat – amelyet ma mutatnak be – többek között az Apollo 23 tagjain, a Quantum XXL táncosain és a megasztáros Nagy Adrin tesztelték. Szerencsére mindannyian szívinfarktus nélkül átvészelték a negyvenperces megpróbáltatást, bár Adri reszketve és halálsápadtan került elő az útvesztőből.
– Legalább két órának tűnt – mondta elgyötört arccal. – Az volt a legborzasztóbb, amikor a sötétben egyszer csak valaki megfogta a hajamat, és elkezdett suttogni. Rettenetesen féltem, végigsikítoztam az egészet – mondta a lány.
A Quantum XXL csapata jobban járt, a táncosok hülyéskedéssel nyomták el rettegésüket. – Nem kell komolyan venni! Ha egymást szívatjuk, nem figyelünk annyira arra, ami körülöttünk történik – magyarázta egyikük. – Mondjuk, nem tagadom, amikor a sötétben valaki elkapja a lábad, halálra rémülsz.
– Szerintem is az a legdurvább, amikor hozzáérnek az emberhez. Hiába tudjuk, hogy csak szereplők, mégis ijesztő, ahogy összevissza nyekeregnek, hörögnek. Szóval a barátnőmet biztosan nem hoznám el ide – nevetett Tamás, az Apollo 23 egyik tagja.
Természetesen a Horrorszínházba nem mehet be akárki, szívbetegeknek és terhes nőknek például nem javasolt az ötszáz négyzetméteres labirintusban bolyongani, mivel a műsornak a látogatók is aktív részesei: démonok, szörnyek és baltás „gyilkosok” keresztezik útjukat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.