A Coizil nevű jacht 2010 októberében futott zátonyra Tanzánia partjainál, fedélzetén három fős legénységével. Segélykérésüket a gyors motorcsónakokkal felszerelt szomáliai kalózok előbb fogták rádióikon, mint a parti őrség. A hajó kapitánya a kalózok érkezésekor a vízbe vetette magát, őt órákkal később mentette ki a haditengerészet egyik őrhajója.
A másik két hajós, Bruno Pellizari és Deborah Calitz azonban fogságba került. Hónapokig nem tudtak hírt adni magukról, majd a kalózok megengedték Pellizarinak, hogy felhívja a rokonait. Csupán egy mondatot mondhatott: “Fogságban vagyunk. 10 millió dollárt ér az életünk.”
Sorsuk végül egy hónapja dőlt el. A szomáliai faluban raboskodó pár ekkor tudta meg, hogy az olasz kormány tárgyal a túszejtőkkel. A megbeszélések Mogadisuban és Dzsibutiban folytak.
Minderről Pellizari már szabadon, Rómában beszélt, de szabadulásuk pontos történetét nem mondhatta el. Annyi kiderült, a kalózok profi szervezet tagjai. Banki háttérrel, diplomáciai kapcsolatokkal és angolul jól beszélő összekötőkkel rendelkeznek. Az olasz kormány állítja, végül nem kellett fizetniük a pár szabadulásáért.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.