Elutasította az ügyészség letartóztatási indítványát jogerősen is a bíróság, így Veres István szabadlábon védekezhet. A vállalkozót azzal gyanúsítják, hogy a Zóna Taxi vezérigazgatójaként összejátszott a Budapest Airport egyes vezetőivel, több százmillió forinttal megrövidítve a reptér üzemeltetőjét.
Mint az a bírósági iratokból is kiderül, az operatív nyomozás már 2006 márciusában elkezdődött, amikor a ma összejátszással gyanúsított felek még nem is ismerték egymást. A Budapest Airport két hónappal később írta ki a taxis pályázatot. Felvetődik a kérdés: miért kezdtek nyomozni Veres ellen már akkor? A vállalkozó csak 2011 márciusától töltötte be a vezérigazgatói pozíciót, amikor a taxistársaság már nem is működött a reptéren. Érdekes módon a cég korábbi vezetőiről viszont nem esik szó.
Megkerestük Verest, aki csak annyit mondott: korábban írásban is többször
közölte, hogy készséggel áll a nyomozók rendelkezésére, ezért nem érti, miért volt szükség vele szemben kényszerintézkedésre.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.