Kilenc állatfaj tűnt el Magyarországról csak az elmúlt hatvan esztendőben, ugyanakkor több elvándorolt vagy csaknem kihalt faj jelent meg hazánk területén az elmúlt esztendőkben. Igaz, ezeknek csak egy része jelent ökológiai szempontból értéket, néhányuk egyáltalán nem szívesen látott vendég.
A világon mintegy 1,5 millió állatfaj él, amelyből még a zoológusok is csak néhány százezret ismernek. Magyarország területén ezek közül csupán mintegy 2500 faj él (nem számítva a világon 10-30 milliós számban, míg nálunk is 45 ezres számban előforduló ízeltlábú fajokat). Csak az elmúlt hatvan évben kilenc emlős- és madárfaj tűnt el a hazai állatvilágból. Ugyanakkor biztató tény, hogy korábban csaknem kihalt, vagy eltűnt állatok kezdenek újra megjelenni nálunk.
– Sok fajnál a rengeteg pénzt és energiát felemésztő visszatelepítési programok segítenek, de egyik-másik magától érkezik vissza hazánkba az ökológiai vagy éppen a klímaváltozások miatt – mondta a Borsnak Farkas János adjunktus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biológiai Intézete Állatrendszertani és Ökológiai Tanszékének munkatársa.
– A vidrát sokan őshonos fajnak tartják, de volt idő, amikor szinte teljesen eltűntek, mostanában viszont egyre több példány észleléséről tudunk. A hód sem élt mindig Magyarországon, de ők – például – a több helyütt induló visszatelepítési programok mellett spontán is elkezdtek hazatelepülni Ausztriából. Ugyanakkor egyik faj sem szívesen látott vendég magánterületeken, mert a vidra a halakat, a hód pedig a fákat pusztítja.
A közelmúltban láttak barnamedveanyát bocsával Aggteleken és magányos talpast a Börzsönyben is. Ezek a fenséges mézfalók azonban aligha lesznek újra részei a hazai faunának. – A barnamedve-észlelések ellenére nem várható, hogy újra elterjednének, hiszen ezeknek az álla-toknak hatalmas territóriumra van szükségük – szögezte le Farkas János. – Ugyanakkor a fakó pézsmapocok úgy kezdett elterjedni itthon, hogy prémükért fogva tartott állatok szabadultak ki, amelyekből aztán életképes populáció alakult ki.
Aranysakál
Alig néhány éve jelentek meg a vizes élőhelyek közelében az aranysakálok, amelyek korábban nagy számban éltek hazánkban. Az Arany János Toldijában szereplő toportyán vagy nádi farkas ugyanis azonos ezzel a dúvaddal. A sakálok olyan sikeresen kezdtek bevándorolni a környező országokból, hogy nagy számuk miatt ma már vadászhatóak is. Előnyük: visszaszorítják a korábban gyakran elszaporodó rókapopulációt, viszont ugyanakkora pusztítást képesek véghez vinni a hazai vad- és háztáji állományban is.
Szúnyogirtó fogasponty
Ez az apró halacska ugyancsak nem fog tömegesen előfordulni hazánkban, ugyanis a hazainál melegebb vizeket kedveli. De talált is magának ilyet: a Hévíz környéki hőforrások közelében egyre nagyobb számban fordul elő. S mint neve is mutatja: örülhetünk honosodásának, mert nem nevezhető a vérszívó ízeltlábúak közeli barátjának.
Csíkos szöcskeegér
A csíkos szöcskeegér jelenlétéről nyolcvan esztendőn át nem tudtak a szakemberek, a kihaltnak hitt fajról azonban kiderült: igen jól érzi magát a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben. Megfigyelésük nagyon nehéz, mert éjszakai állatok, így a legtöbbet a közelben élő baglyok köpetéből tudhatják meg róluk a szakemberek, mert az éjszaka nagy szemű ragadozóit nem érdekli a szöcskeegér védettsége.
Lepkeszúnyog
A nemrégiben sok aggodalmat okozó lepkeszúnyog sokkal kisebb, mint a hazai vérszívók, így nem jelent ellenük védelmet a szúnyogháló, hiszen annak résein átfér. Ugyanakkor csöppnyi testébe olyan erős méreg szorult, hogy a hagyományos szúnyognál kétszer nagyobb, és legalább annyira kellemetlen csípéseket ejt „áldozatán”. Baranyában és Somogyban egyre többet észlelnek belőlük, csípéseiket eddig csak kutyákon találták meg.
Nyugati földikutya
Ez a gyenge látású üreglakó rovarpusztító is sokáig hiányzott a hazai állatvilágból. Újra elterjedésük sem tömeges egyelőre. Ez az éjjel és nappal is aktív állat száz méternél is hosszabb, többméteres mélységbe terjedő alagúthálózatot épít. Jelenleg az Alföldön több helyütt is találhatóak ilyen „pincerendszerek”, sőt nemcsak egy, de mindjárt három különböző alfaja is elkezdett megtelepülni hazai földben.
Európai hiúz
Egyre nagyobb energiát fordít a Természetvédelmi Világalap (WWF) a macskafélék eme bojtosfülű képviselőjének újraterjedése érdekében. De a hiúz magától is megszerette hazánkat, a Börzsönyben már jó ideje tudnak spontán betelepült példányokról. Sajnos tömeges elterjedésüket gátolja, hogy a hiúz rendkívül félős cicus, képtelen – például – átkelni aszfaltos utakon, így mozgásterük jelentősen beszűkül.
