Hamrén: Az operáció sikerült, a beteg meghalt

Svédország
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 16. 15:38
Kiesett Svédország az Eb-mezőnyből, miután remek meccsen 3-2-re alulmaradt Angliával szemben.
Bors

Egy nagy egyéniség távozik a kontinensbajnokságról, hiszen végleges, a mindkét csoportmeccsét elbukó svédek kiválósága, Zlatan Ibrahimovic is pakolhat. Persze azért lejátssza a D csoport harmadik erőpróbáját Franciaország ellen.

- Emelt fővel búcsúztunk - mondta az angolok elleni 3-2-es zakó után Ibrahimovic. - 0-1 után talpra álltunk, vezettünk, de az angolok támadásaiban volt több az átütőerő. A sorsunk azzal pecsételődött meg, hogy korábban alulmaradtunk az ukránokkal szemben.

Erik Hamrén, a svédek szövetségi kapitánya ugyan többet várt csapatától ezen az Eb-n, a kiesés ellenére azonban mégis ő maradhat a skandinávok szakvezetője.


- Az első játékrészben a támadójáték felépítésével voltak alapvető gondok, ráadásul balszerencsésen védekeztünk, a védelmünk tagjainak fejjátékával komoly gondok adódtak - mondta Hamrén. - A fordulás utáni teljesítményünk előtt le a kalappal. Olyan meccs volt ez, amelyiket követően elmondhatom: az operáció sikerült, de a beteg meghalt, azaz Anglia ellen jól játszottunk, mégis kiestünk...

Roy Hodgson angol szakvezető véleménye:

- Furcsa egy találkozó volt, az első 45 percben látottak alapján úgy hittem, nem lesz bajunk. Aztán a svédek a sarkukra álltak és nagyszerűen futballoztak. A pénteken látottak ellenére - ugyanis támadóim teljesítménye kielégített - a harmadik csoporttalálkozón Ukrajna ellen játszik majd az első két meccsről hiányzó Wayne Rooney is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.