Csődvédelmet kért a Neo FM magára, ami 120 nap haladékot jelent a rádiónak, hogy rendezhesse az adósságait. A hétfő délutáni sajtótájékoztatón arról beszéltek, sokallják a sugárzási díjat. Horváth László FM1 Friends Kft ügyvezető igazgatója azt is bejelentette, a családi ezüstöt is beletették, csak azért, hogy tovább működhessen a Neo Fm. Az ügyvezető arra is felhívta a figyelmet, hogy alig van hirdetési bevételük, hiszen az állami megrendelések nagy részét a Class Fm viszi el. Talán ennek is köszönhető, hogy nem tudnak nagy szeletet hasítani a reklámpiaci tortából.
Földes Ádám vezérigazgató szerint, a hiresztelésekkel ellentétben a Neo Fm változatlan módon működik tovább, nem szűnnek meg a műsorok.
Mint arról korábban beszámoltunk, Bochkor Gábor és Boros Lajos állása – több kollégájukkal együtt – veszélybe került a Neo FM-nél. A rádiót működtető FM1 Zrt.-nek ugyanis több mint hétszázmilliós tartozása gyűlt össze az NMHH - 587 millió - és banki letét, illtve bünetési tételekből áll. A médiatanács pénteken utolsó esélyt adott a Neo FM-nek, részletfizetést és a késedelmi kamat elengedését ajánlotta, ám ha legkésőbb hétfőn nem kezdenek törleszteni, rövidesen elveszíthetik a sugárzási engedélyt, így megszűnhet az 1999 óta létező Bumeráng is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.