A csillagok szerint Barack Obama győz

asztrológus
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 07. 16:00
Barack Obama nyeri a novemberi amerikai elnökválasztást. Bár a közvélemény-kutatások alapján elég cudarul áll, asztrológusok állítják: az elnök győzelme meg van írva a csillagokban.
Bors

Bár a közvélemény-kutatások szerint hátrányban van kihívója, Mitt Romney ellenében, az Egyesült Államok legképzettebb asztrológusai szerint egyértelmű, hogy Barack Obama nyeri a novemberben esedékes amerikai elnökválasztást.

Az ötfős csapat egy New Orleans-i előadáson ismertette kutatásának eredményét. A chicagói jós, Nina Gryphon feladata az volt, hogy a Kos csillagkép és a Nap együttállását vizsgálja. Szerinte ahogy a Földhöz legközelebbi csillag eléri a Kost, az egyértelműen mutatja, hogy Obamát újraválasztják.

Az előadáson 1500-an jelentek meg. Egy másik asztrológus, Chris Brennan a két elnökjelölt népszerűségéről gyűjtött adatokat, majd ezt vetette össze a csillagképekkel. Megdöbbentő felfedezésre jutott: Romney népszerűsége októberben a mélybe fog zuhanni, míg Obamáé emelkedni fog és még az év végén, illetve a jövő esztendô elején, azaz a választások utáni hónapokban is megmarad.

– A Szaturnusz belépése a Skorpióba gondot okozhat, de ettől nem fogja elveszíteni a választásokat. Viszont probléma lehet belőle a második ciklusának első felében – mondta Brennan. A jós beszéde végén még egy vészjósló mondatot is megeresztett.

– A választások napján a Merkúr épp visszafelé halad, ami a 2000-es választásokhoz hasonló felfordulást eredményez majd – mondta Brennan, aki ezzel a 12 évvel ezelőtti választásokra utalt, amikor George W. Bush csak a legfelsőbb bíróságon tudta megnyerni a választásokat Al Gore-ral szemben.

Az öt asztrológus közül egyébként ketten a 2008-as választásokkor is jövendöltek, akkor sikerrel jósolták meg Obama győzelmét.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.