Cukrászmester Július 30-án lesz éppen húsz éve, hogy Farkas Péter 6-1-re lelépte a lengyel Piotr Stepient a barcelonai olimpián. Ismeretes, a bajnok kábítószerrel való visszaélés miatt a Kozma utcai büntetés-végrehajtási intézetben tölti hétéves fegyházbüntetését. Egy közelmúltban szabadult rabtársa szerint a bajnok készül a jeles napra.
– Péter népszerűsége semmit nem kopott az elmúlt évek alatt. Lehet, hogy elkövette azt, amivel vádolták, de őrá egyszerűen nem lehet haragudni. Most is ugyanaz a kedves csibész, aki a dobogó legfelső fokán az aranyérmét kóstolgatta – magyarázta informátorunk. – Gyakran megkérik, hogy tanítson egy két fogást. De nemcsak birkózni tud, hanem jól sakkozik, nagyon szeret focizni és lábtengózni.
Farkas példakép a többiek előtt. A rabok gyakran arra kérik hozzátartozójukat, hogy küldjenek be Farkas-képeket, melyeket dedikáltatnak vele, és hazaküldik a gyerekeknek. Péternek amúgy nincsenek sztárallűrjei, viszont sokat viccelődik. Nyilatkozni nem akar, arról azonban az utóbbi időben többször is beszélt, hogy közeleg az olimpiai gyôzelmének húszéves jubileuma.
– Szerintem biztos, hogy köszönteni fogják a többiek – folytatta informátorunk, aki szerint a rabtársak abban reménykednek, hogy Péter egy saját készítésű tortával fogja honorálni igyekezetüket. Az egész bv-intézetben ugyanis a Farkas-féle édességek a legfinomabbak. A benti boltban kapható alapanyagokból készíti el. A Kozma utcai börtönben az a hír járja, hogy Péter tortája szintén megérne egy cukrászolimpiai aranyat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.