Motorháztetőre kötözték gyerekeiket

kikötözve
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 11. 20:30
Aki utazott már 4 neveletlen gyerekkel egy kocsiban, annak van elképzelése, hogy mi történhetett annak az indianai családnak az autójában, ahol a szülőknek elfogyott a türelme, és a kölyköket kikötötték a motorháztetőre.
Bors

 

A fort wayne-i rendőrséget járókelők riasztották, hogy négy gyereket a motorháztetőre kötöztek a szüleik, és úgy közlekednek az autóval.

A 29 éves édesanya, és a szintén 29 esztendős apa kikötötte a 4, 5, 6, és 7 éves gyerekeket, majd az apa a volán mögé ült és elhajtottak az italbolt elől – írja az Indiana’s News Center.

A perceken belül kiérkező rendőrök azonnal letartóztatták a férfit, aki nem értette a dolgot, és viccesen megjegyezte „Csak 20 métert mentünk”. A rendőrök magyarázatát is értetlenkedve hallgatta „A gyerekek életét veszélyeztette. Ha valamelyikük leesett volna, az autó átmegy rajta.”

A rendőrség szerint az apa, Aaron Stefanski véralkohol szintje 0,17 % volt, több mint a kétszerese a törvényben engedélyezett maximumnak.

A szemtanúk szerint az anya tevékenyen nem vett részt a kikötözésben, de egy pohárral a kezében nézte – és hagyta – hogy mi történik. A rendőrök kiskorúak elhanyagolása és veszélyeztetése miatt őt is letartóztatták.

A gyerekek azt mesélték a rendőröknek, hogy anyjuk megkérdezte, akarnak-e utazni a motorháztetőn, és ők azt hitték jó szórakozás lesz, ezért örültek a lehetőségnek. A helyszínről a gyermekvédelmisek vitték el a kicsiket.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.