Most tanulja öltöztetni a lányát Nicolas Sarkozy

Carla Bruni
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 10. 15:00
Európai jelentőségű ügyek helyett a jövőben legfeljebb arról hozhat majd döntést Nicolas Sarkozy, hogy milyen ízesítésű bébiételt adjon kislányának, Giuliának. A volt francia elnök ugyanis a hírek szerint főállású anya lesz.
Bors

 

Nem tér vissza a politikához a hírek szerint Nicolas Sarkozy, aki vasárnap bukta el a francia elnökválasztásokat. Sarko hajszállal, mindössze négy százalékkal kapott ki Francois Hollande szocialista elnöktől.

A volt államfő hamarosan visszavonul és a családjával lesz. Felesége, Carla Bruni ráadásul hamarosan munkába áll. Az egykori modell stúdióba vonul, hogy elkészítse legújabb lemezét. Bruni az elmúlt években kénytelen volt feladni a karrierjét, hogy megfeleljen a first ladység követelményének, most viszont, hogy ennek vége, ismét beleveti magát az éneklésbe.

Bruni utoljára tíz évvel ezelőtt adott ki albumot, amely akkor óriási siker volt, több mint kétmillió példányt adtak el belőle. Az új lemez valamikor karácsony idején kerül majd a boltok polcaira.

Sarkozyék tavaly októberben született Giulia nevű lányára, addig persze bébiszitter vigyáz majd, bár francia lapértesülések szerint a feladatból maga Sarko is részt vállal. A Paris Matchnak nyilatkozó családi barátok szerint lelkesen tanulja az apaszerepet, például milyen hőfokra kell beállítani a kislány fürdővizét, vagy miként kell felöltöztetni Giuliát. Állítólag a pelenkázásba már beletanult, elmondása szerint ez olyan dolog, mint a biciklizés. Sosem lehet elfelejteni. Azt pedig tud.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.