Már szabadulnának túszaiktól a terroristák

túszok
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 05. 11:00
Nem kellenek a tévedésből elrabolt túszokk azoknak a szír terroristáknak, akik felelősek a két ott dolgozó magyar elrablásáért – értesült a Bors szír forrásból.
mkr, E. Várkonyi Péter

 

Néhány órával a magyarok Deir-ez-Zórból történt elrablását követően máris elindult egy Budapesten élő szír férfi, hogy igyekezzen meggyőzni a túszejtőket: hibáztak, engedjék el foglyaikat. Mint ismert, múlt szombaton csaptak le fegyveresek egy olajvállalat helyi telephelyére, ahonnan több technikai felszerelés mellett magukkal hurcoltak két magyar dolgozót. A Bors már csütörtökön beszámolt arról, hogy vélhetően tévedésből vitték el a ­magyaro­kat, orosz munkásokat akartak foglyul ejteni, hogy nyomást gyakoroljanak az orosz ­külpo­litikára. 

– A Szíriába visszatért férfitól úgy tudjuk, az emberrablók máris szívesen megszabadulnának túszaiktól – tájékoztatta lapunkat egy neve elhallgatását kérő szír állampolgár. – Az Európában élő ellenzéki és kormánypárti szírek egyaránt felszólították a túszejtőket a foglyok szabadon engedésére. A Bors úgy tudja, a két magyar férfi foglyul ejtéséért egy zászlóaljba szerveződött, A. Q. nevű szabadcsapat a felelős. Nevüket egy mohamedán történelmi csata helyszínéről kapták.

Információink szerint az iraki határon harcoló zászlóalj nemcsak szír, de iraki harcosokat is magába tömörít. A helyi körülményeket ismerők szerint nagy esély van rá, hogy a felszólítások hatására szabadon bocsássák túszaikat, mert a szír kormánytól biztosan nem remélhetik, hogy belemegy bármilyen alkuba. Akár napokon belül elengedhetik a két magyart. Ugyanakkor a Szíriába küldött négy magyar kommandósnak csak epizódszerep jut az alkudozásban. Őket azért engedték be a szír hatóságok, hogy a túszejtők megnyugodjanak: van kivel tárgyalni. – Ezek a fegyveresek nem a szír kormánynak ártanak, hanem minden szírnek világszerte – hangsúlyozza a Budapesten dolgozó üzletember, akit mindenki csak Szír Alinak nevez. – Ezért is követeltük Budapestről is, hogy minél hamarabb engedjék haza a magyarokat. 

Boeinget vittek a TEK-nek

A SkyEurope légitársaság egy Boeing–737-300-as típusú repülőgépét kapta meg a Terrorelhárítási Központ (TEK). A gépet csütörtök éjszaka szállították négy órán át a Liszt Ferenc repülőtérről a TEK Zách utcai bázisára egy osztrák cég speciális trélerével. A szállítás alatt az Üllői utat hosszában teljes blokád alá vonták, hogy a 45 méter hosszú, 8,5 méter széles, 4,7 méter magas különleges szállítmány akadálymentesen tudjon haladni.

Turi István, a Speciális Transport ­tulajdonosa a Borsnak elmondta, hogy ilyen hatalmas eszközt még soha nem szállítottak Budapesten keresztül. A repülőgép szárnyait az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szakemberei levágták, majd a szállítmány célba érése után visszahegesztették. A TEK ingyen jutott hozzá a géphez, de így is 15 ezer dollárt kellett rákölteni, hogy a gyakorlatozáshoz alkalmas állapotba hozzák.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.