Gyerekpornó miatt tartóztatták le a lelkészt

lelkész
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 19. 16:30
A harminchat éves Kenneth Neal Allen lelkészt gyermekpornográfia birtoklásának vádjával letartóztatták. Eleinte nem gyanakodott rá senki, ő volt a környék ügyeletes bébiszittere.
Bors

A környékbeli gyerekekkel fajtalankodott az a férfi, aki állítása szerint gyermekkorában szexuális zaklatás áldozata volt. A lelkész feleségét, Beth Lynnette Allent a bíróság szintén vád alá helyezte, mivel az asszony feltehetőleg tisztában volt a gyerekek ellen elkövetett többrendbeli erőszakkal, mégsem értesített a hatóságokat - adta hírül a The Dreamin'Demon.

Beth Allen, aki egyébként hivatásos gyermekgondozóként dolgozott East Praireben, több alkalommal is látta, hogy a férje benyitott a gyerekek fürdőszobájába, amikor zuhanyoztak, és gyakran velük is aludt - derült ki a törvényszéki iratokból.

Az áldozatok szülei szerint Allen volt a környék ügyeletes bébiszittere. Gyakran vigyázott gyerekekre éjszakánként, amíg a szülők dolgoztak. A férfi még a gyerekek Facebook oldalait is segített megszerkeszteni. Eleinte nem gyanakodott rá senki, megbíztak benne, hiszen mindenki tudta róla, hogy lelkipásztor. De, amikor az egyik anyuka elment a fiáért Allen házához, és a gyerek egy szál alsónadrágban nyitott ajtót - ráadásul nem abban, ami reggel rajta volt -, gyanakodni kezdett.

Allen elismerte a bíróságon, hogy pornó volt a számítógépén, és több alkalommal együtt aludt a fiúkkal. A rendőrség lefoglalta a mobilját, a számítógépét és a digitális fényképezőgépét.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.