Egymásra vallottak a soproni lövöldözők

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. május 21. 09:00
Saját szerepüket kicsinyítik, a többiekét igyekeznek jelentősebbé tenni a soproni haláltrió tagjai – tudta meg a Bors. Arról folyik a legnagyobb vita: V. Roland is lőtt-e, vagy csak T. Attila.

A soproni Anger-réti lőtéren két embert – Sz. Sándort és B. Ervint – kivégező fiatalok rádöbbentek, milyen súlyos árat ­fizethetnek szörnyű tettükért. A gengsztertrió egysége megbomlott, V. Roland, T. Attila és M. Tamás is igyekszik kicsinyíteni saját szerepét. A 19 éves fiatalok elfogása után a rendőrség még úgy nyilatkozott: gyanújuk szerint T. Attila lőtte fejbe közvetlen közelről a két áldozatot, de B. Ervint eltalálták V. Roland lövései is. A Bors úgy tudja: miközben T. Attila vallomása is ezt erősíti, addig V. Roland tagad.

– A ballisztikai szakértő eredményére várunk – közölte lapunkkal a V. Roland védôje, dr. Koszorú István. – A ballisztikus megállapítja, hogy a két holttestben egy vagy két különböző fegyverből kilőtt lövedéket találtak.

A T. Attilát védő dr. Szabó Kálmán a Borsnak azt mondta: ügyfele kérésére nem nyilatkozik. Nem erősítette meg, de nem is cáfolta, hogy T. Attila vallomásában V. Rolandot is a gyilkosság tevőleges résztvevőjeként jelölte meg. A trió harmadik tagjának, M. Tamásnak csak a megfigyelő szerepe jutott, ebben egyetértés van.
A napokban a három fiúnak a lőtéren kell elmutogatnia, miképp hajtották végre a gyilkosságokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.