Afganisztán jó ideje a világ egyik legveszélyesebb országa, tombol az erőszak és a korrupció, virágzik a drogkereskedelem, a törzsi harcok mellett pedig a talibán – az iszlám radikális változatát képviselő mozgalom – teljes megsemmisítését célzó, nemzetközi katonai tevékenység zajlik.
A magyar katonák 2006 októberétől vállalták a baglani tartományi újjáépítési csoportműködtetését. Ezután folyamatosan bővült a szerepvállalásunk: 2009 áprilisa óta már részt veszünk az afgán nemzeti haderő egységeinek kiképzésében. Összesen 350 magyar katona teljesít kinn szolgálatot, többen a harcokból és a különböző hadműveletekből is kiveszik a részüket. Az újjáépítési csoport katonái is folyamatos életveszélyben vannak, a térségben ugyanis gerillaharcok zajlanak, az utakon állandó az aknaveszély.
Az afganisztáni misszió eddig hét magyar életét követelte – ketten tűzharc során, két katona tűzszerészeti feladatai közben, ketten balesetben, egy katonaorvos pedig szívinfarktus miatt hunyt el.
Amikor a magyar katonák csatlakoztak az afganisztáni újjáépítéshez, különleges életbiztosítást kötöttek rájuk a Groupama Garancia Biztosítónál. A Bors információi szerint azonban 2011. december 31-én a biztosítás lejárt, és a Honvédelmi Minisztérium nem hosszabbította meg. Így a kinn szolgáló katonáknak fél éve nincs életbiztosításuk.
– A honvédség 2012. január elsejétől nem kötött biztosítást a kinti katonákra. Egészen pontosan a biztosítási keretszerződés – kivéve az orvos-felelősségbiztosítást – a szerződés lejártával megszűnt – jelentette ki lapunknak egy neve elhallgatását kérő katona.
– Ezt azonban nem tudja minden missziót vállaló katona. A minisztérium azt a tájékoztatást adta, hogy a honvédség vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felelősséget vállal. Ez körülbelül azt jelenti, hogyha valakivel valami történik kinn – mondjuk maradandó egészségkárosodást szenved –, akkor kap egy, a minisztérium által meghatározott összegű kártérítést, ha pedig ne adj’ isten, meghal, a családjának jár egy bizonyos összeg. Ez utóbbi összegét is a HM határozza meg – világított rá a részletekre a katona. Emellett több egyenruhás is megerősítette az információt.
A Honvédelmi Minisztérium sajtóirodája lapunknak küldött válaszában elismerte, hogy a biztosítás megszűnt, ám a tárca ehelyett kártérítést vállal, ha valami baj történik.
– A biztosítás megszűnése az állomány tagjaira nézve nem jár hátrányos következménnyel – közölte a sajtóiroda.
Jövő nyárig maradunk a halálzónában?
A NATO vezetői chicagói tanácskozásukon elfogadták az afganisztáni csapatkivonás stratégiáját. A résztvevők úgy határoztak, hogy 2013 közepére az afgán erőknek engedik át az irányítást az ország biztonságának szavatolásában.
Többmilliós összeg járt
A Groupama Garancia Biztosító 2003 óta a honvédelmi tárca biztosítója. A kiemelt veszélyességű küldetésnél a Groupama Garancia a Magyar Honvédség-alapbiztosítás 1,5 milliós élet- és 3 milliós rokkantsági biztosítási összegénél magasabb, öt-, illetve tízmillió forint kártérítésre vállalt fedezetet. Az MH a teljes személyi állományára azonos feltételekkel csoportos balesetbiztosítást kötött, amely alapvetően baleseti halálra és baleseti eredetű rokkantságra terjedt ki, de a biztosító természetes halálra is teljesített.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.