Bár a végzősök a ballagási csokroknak is nagyon örülnek, szinte teljesen bevett gyakorlat lett az erre a napra időzített, hol kisebb, hol nagyobb ajándék. Pedig nem volt ez mindig így. – Egy ideje nem vagyok már osztályfőnök, így a kollégáimnál jobban emlékszem rá, hogy korábban nem volt ekkora divat a nagy értékű érettségi, ballagási ajándék – emlékszik vissza Sárkány Péter, a fővárosi Szent László Gimnázium igazgatója, aki éppen ma búcsúztatja el iskolájuk végzőseit.
– Régebben a nagy napra emlékeztető, személyes jellegű ékszerek jelentették a drágább ajándékokat, ma a kirívó esetekben előfordul, hogy autót kap a diák, s már azzal érkezik érettségizni. Ugyanakkor a mi iskolánk nem egy elit magángimnázium, a szociális összetétel nagyon vegyes, és manapság előfordul, hogy a gyermek magát a továbbtanulási lehetőséget kapja a sikeres érettségi jutalmaként – magyarázza a direktor, aki több olyan diákkal is beszélt, akinek még ez sem adatik meg.
Nyaralás, nyaklánc, okostelefon
– Sok tehetséges fiataltól hallottam: nem lesz komoly ajándék, sőt, kihagynak egy évet, hogy maguk keressék meg egyetemi tandíjukat. Dolinai Katalin is továbbtanulási lehetőséggel ajándékozta meg fiát, Moreva Benedeket. – Ballagásra csak virágot kapott és egy bölcs baglyot. Az érettségire viszont azt kapja, hogy fedezzük a külföldi egyetemi tanulmányait. Megérdemli: már két előrehozott érettségi ötöse van és három nyelvvizsgája – ecseteli a büszke mama.
Persze nem maradhatnak el a hagyományos ajándékok és a közös ünneplés sem.
– Az ismerősöktől virágot kaptam, karkötőt, nyakláncot és parfümöt, a szüleimtől pedig díszebédet egy dunai hajón – sorolja Hollósi Lilla.
Werlein Fábián maga rendelte meg a meglepetést. – Steakvacsorát kértem, amin ott lesz a hugicám, Anna, és mindenki más is a családból. Azt hiszem, az osztályunkban a többiek sem kapnak ennél értékesebb ajándékot.
Igencsak elégedett lehet Miskolczi Klára, a debreceni Balázsházy János Szakközépiskola végzőse. – Reményeim szerint a Közgázon tanulok tovább, fizetős lesz. Ennek finanszírozása nagy feladat, de a családom segít. Ennél nagyobb ajándékot el sem tudok képzelni. Sőt még ezt is megfejelték egy kéthetes török nyaralással. Álomszép ez a nap – lelkendezett Klára.
Bár sokan kapnak értékes ajándékot, a szociológus állítja: kezd elértéktelenedni a középiskola befejezésének. – Az iskolázottsági szint hazánkban is egyre emelkedik. Aki 100-150 éve leérettségizett az akkori Magyarországon, azonnal felnőtté vált, ekkortól lett például párbajképes is. Ma viszont a könnyebb boldoguláshoz nem elég csak az érettségi, sokan nagyobb ünnepséget inkább a gyerek diplomaosztóján tartanak – fejtegeti dr. Németh György szociológus-közgazdász. – Viszont az alacsonyan iskolázott rétegeknél éppen ilyen nagy esemény lehet az általános iskola utáni ballagás.
Volt, akinek hitelt kellett felvennie a ballagási ajandékra
A hazai nem éppen felhőtlen gazdasági helyzet miatt sokaknak hitelt kell felvenniük a ballagási ajándékra is. Egy gyorskölcsönöket folyósító cég felmérése szerint ügyfeleik 3 százaléka ajándékozás miatt kér hitelt. A megvásárolni tervezett áruk listája szinte végtelen: a Cofidis Hitelmonitor kutatása szerint ügyfeleik 5 százaléka utazást, 7 százaléka okostelefont, szintén 5 százalékuk számítógépet kíván ajándékozni a kölcsön összegéből. A felnőtté válás eme lépcsőfokával nyílik meg az út a fiatalok előtt – például – az autóvezetéshez is. Korsós Mihály éppen ezért hirdeti ballagási ajándékként autóvezetői tanfolyamát.
– Ebben az időszakban gyakran keresnek meg szülők, hogy a jogsiszerzés lehetőségével akarják megajándékozni csemetéjüket. Ilyenkor persze a ballagó nem szóban kapja meg a meglepetést, hanem kiadunk egy díszes oklevelet a szülőknek, amelyet a gyermeknek be kell mutatnia a tanfolyam megkezdésekor – magyarázza a Korsós Autós-Motoros Iskola vezetője. Akad olyan diák is, aki csak jóval a ballagás után kapja meg ajándékát. – Itt most virágot és lufit kaptam. A zsebembe viszont több boríték is került, még nem számoltam össze, hogy mennyi pénz. A szüleim viszont egy nyaralással is megajándékoznak, ami nyilván jól jön majd az érettségi és a felvételi utáni pihenésképpen – reménykedik Kuti Brigitta.
Hien is elballagott
Az ismert érettségizőknek viszont sokszor nincs idejük nagy ünneplésre. – A ballagásomról egyenesen egy megasztáros fellépésre rohantam, ahol Burgess Benjivel énekeltem együtt – meséli Hien, aki hétfőtől azonban már egy másik szereplés, az érettségi miatt lehet lámpalázas, ráadásul párját, Caramelt is hiányolhatta a ballagásáról. – Neki is fellépése volt, így nem tudom, mit kapok tőle. A családom egy gyönyörű nyaklánccal lepett meg – meséli lelkesen az érettségiző megasztáros.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.