Jonathan Lea neméppen egy Adonisz. Kopaszodik, pocakja van, de a gazdag negyvenes éveiben járó nők bolondulnak érte. A 26 esztendős férfi mindig is luxusprostituált akart lenni, de egy olyan megértő feleség nélkül, mint Louise nehezen válthatta volna valóra az álmát.
– A férjem nem csal meg engem, ez a munkája. Ezt a szolgáltatást nyújtja. Bevallom, eleinte nehezen birkóztam meg a gondolattal, hogy amíg én este lefektetem a gyerekeket, ő egy másik nővel hentereg az ágyban, de idővel megtanultam kizárni ezeket a rossz gondolatokat a fejemből – mondta a feleség.
– Amikor összeköltöztünk, még pincérként dolgoztam. Aztán jött az első gyerek, a hitelek, és nem kerestem valami jól. Louise beleegyezett, hogy felregisztráljak egy internetes escort ügynökséghez. Higgadt volt és megértő, felfogta, hogy én őt szeretem, a mostani munkám pedig igen jól fizet. Több mint ezer fontot keresek hetente – vallotta be a Jonathan.
A mintafeleség minden reggel miután felkelt és megetette a két gyereket, kivasalja kedvese öltönyét, majd leül az internet elé és megnézi a férje e-mailjeit.
– Ha levele érkezik egy ügyféltől, én szoktam válaszolni a nevében. „Este találkozunk. Szeretettel ölel: Jonathan”, ezt szoktam minden válasz végére írni. Az embereknek nem fér a fejükbe, hogyan tudom ezt elviselni, de én része akarok lenni Jonathan munkájának. Ezzel is csak segítek neki – tette hozzá a nő, aki szerint hitvese az ügyfelekkel csak szexel, vele viszont szeretkezik, miután hazaér.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.