Júliát betegebbé tette a védőoltás

PUBLIKÁLÁS: 2012. február 27. 07:35
Három évig harcolt Gudics Andrea a különböző hatóságokkal, hogy beteg kislányát ne kelljen beoltatnia – mindhiába. Júliánál az oltás végül idegrendszeri szövődményekhez vezetett.
Lazítani kellene az oltási rendet
A magyar járványügyi álláspont nagyon régi szemléletet képvisel, és igenis van társadalmi akarat ennek megváltoztatására, csakhogy a jogalkotók eddig még nem tettek semmit – mondta lapunknak Ábrahám László ügyvéd. Konrád Erika orvosi képzésre járó egyetemi hallgató évek óta végez kutatásokat a témában. A magyar statisztika kevesebb szövődményt regisztrál a kötelező védőoltások után, mint amennyi a publikációk szerint valójában előfordul. Egyértelmű, hogy a túl sok és túl korán beadott védőoltás gyengíti az immunrendszert.
– Nem értem, hogy a döntéshelyzetben lévő orvosok mért nem hajlandók elgondolkodni a jelenlegi oltási rend megváltoztatásán. A szülők legtöbbje nem a védőoltások ellen berzenkedik, hanem azok időpontja és kombináltsága (több szérum egyszerre) ellen. Nem lenne érdemes áttanulmányozni az erre vonatkozó szakirodalmat, és akár évekre visszamenőleg begyűjteni néhány adatot a szülőktől? Akkor tisztábban látnánk – vélekedik a témát kutató leendő orvos.

















Kun Mónika
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.