34 ezerrel csökken a rendőrök nyugdíja?

politika
PUBLIKÁLÁS: 2011. május 21. 10:00
Mi várhat azokra a rendvédelmisekre, akik kényszerűségből visszatérnek a szolgálatba, majd néhány év múlva ismét nyugdíjba mennek? A szabályok szerint havi 34 ezerrel kapnak kevesebbet.
Így nagyon rosszul járnak
Egy napjainkban 55 éves férfi 64,5 esztendősen mehet nyugdíjba. Vagyis annak a rendőrnek, aki 25 év szolgálat után vonult nyugdíjba és most vissza kellene térnie a munka világába, még további kilenc évet kéne dolgoznia. Nyugdíját – átlagosan 140 ezer forint – kapná meg bérként. Ha keresete nem emelkedik nyugdíjazásáig, akkor nyugdíjként 140 ezer forintos bére után – a jelenlegi szabályok szerint – legfeljebb 106 ezer forintot kaphatna.


Tízezreket érint a döntés
Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke lapunknak elmondta: Magyarországon jelenleg 30 ezer rendvédelmi dolgozó kap korhatár (62 év) előtti nyugdíjat. Közülük körülbelül 20 ezer van a tervezett 57 év alatt (ettől az életkortól rendelnék vissza szolgálatba őket, lásd táblázatunkat). Negyven évnél fiatalabb rendvédelmisből alig kétezer van. A többség azonban hamar elérheti a korhatárt, átlagéletkoruk 55 év, átlagnyugdíjuk pedig 140 ezer forint.









Rendvédelmisek nyugállományban




Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.