Ínycsiklandó ételeket tálalnak hanuka ünnepén

PUBLIKÁLÁS: 2009. december 16. 21:30
Idén december 11-én kezdődik a zsidóság egyik legnagyobb ünnepe a hanuka, mely alkalomból számos finomság kerül az asztalra. Összeállításunkban néhány jellegzetes, ilyenkor fogyasztott étel receptjét osztjuk meg olvasóinkkal.
Az ünnep története
Az időszámításunk előtt 167-ben Izrael görög uralom alatt volt és a görög helyhatóságok sok zsidó szokást eltiltottak, sőt a jeruzsálemi nagytemplomban görög isteneknek állítottak fel szentélyeket. Ennek következtében forradalom tört ki. Két év múlva foglalták vissza a csapatok a templomot a görögöktől, amit azonnal fel szerették volna szentelni. Az egyik legfontosabb tartozék ehhez az úgynevezett örökmécses volt, ám csupán egyetlen napra való olajat találtak hozzá. Azonnal kiadták a kérelmet, hogy hozassanak olajat, de az csak nyolc nap múlva érkezett meg. Ám az egy napra elegendő olaj így is elégnek bizonyult: az újonnan felszentelt örökmécses nyolc napon át égett. Ez a hanuka csodája, ezért is nevezik a fény ünnepének.
Fánk



Tócsni



Túrótorta



Sült libacomb káposztával




BorsOnline
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.