Pécs külföldön díjat kapott, itthon kritikát

PUBLIKÁLÁS: 2008. november 12. 13:15
Pécs lett a második legélhetőbb város a világon, legalábbis így értékelte Kínában egy nemzetközi zsűri a baranyai várost a LivCom Awards-on, vagyis az élhető városok versenyén. A Pécs nagyságú városok kategóriájában hét település kapott meghívást pályázata alapján, a győzelmet az angliai Broadland szerezte meg. A Bors tudósítói szerint több magyar város is eséllyel pályázhatott volna, másrészt viszont a pécsiek szerint vannak bajok az ő városukkal is.
Szombathely kivirágzott
– Politikusként elfogult vagyok, viszont tény, hogy a Virágos Városok versenyén Szombathely lett az első – mondta el lapunknak Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester. – A városlakók sok mindenről panaszkodnak, de azt elismerik: rend és tisztaság van, a bűnözési statisztika is jó. Savaria a legrégebbi római települések egyike, ennek hagyományát a Savaria Karneválokon ünnepeljük. A barokk Belváros ugyancsak értékes és ritka, a Fő teret pedig két éve újítottuk fel.
Bartha Zoltánné turisztikai szakember szerint a város elég kicsi ahhoz, hogy ne legyen zsúfolt, és elég nagy ahhoz, hogy a kulturális igényeket kielégítse. Kecskés György, született szombathelyi, a Belvárosban lakik:
– Jó itt élni, de a közlekedésből adódó szennyeződés, por érződik, bár még mindig jobb, mint Budapest.

Kaposváron kevés a fiatal
– Az utóbbi 15 évben megújult Kaposvár, de a fejlődés lehetne egy kicsit gyorsabb is, mert kevés fiatal költözik ide – állítja Konczlik István. Judit és Levente szeret itt élni, de kedvüket szegi, hogy kevés a munkalehetőség.

– Kaposvárnak főleg a Belvárosa fejlődik és a nagyobb központi helyek. Jó itt élni, csak az a tapasztalatunk, hogy kevés a munkahely – mondta Judit és Levente.

Eger bronzplakettet kapott
Az élhető városok versenyén Eger is részt vett, díjat nem nyert, de a bemutatkozása bronzminősítést kapott.
- Ahhoz képest, hogy először indultunk a megmérettetésen, ez jó eredmény – véli Grósz Ákosné Urbán Éva idegenforgalmi szakember, a pályázat egyik készítője. – Legközelebb még jobb eredményre számítok!
A Mecseknek köszönhetik





Ózd szebb arcát mutatja






Veszprém a befektetők kedvence




Keleten is van élet


munkatársainktól
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.