Pesten csaptak le a nemzetközi bűnbandára

PUBLIKÁLÁS: 2008. szeptember 17. 12:35
Magyar zsaruk csaptak le arra az öttagú bandára, amelyik kétszáz bankautomatát rabolt el és fosztott ki Spanyolországban. A gengszterek három év alatt több mint 1 millió eurót, közel 290 millió forintot zsákmányoltak. A bandatagok éppen egy zuglói társasház első emeleti lakásában tartózkodtak, amikor a Nemzeti Nyomozó Iroda emberi elfogták őket. Köztük van egy magyar lány, egy román nő is, a többiek mind koszovói férfiak. A rendőrök vizsgálják, itthon milyen bűncselekményeket követhetett el a hírhedt társaság.
Hajnalban rántják ki az automatát
Tarjányi Péter biztonságtechnikai szakértő szerint az automaták elrablásához és kifosztásához nem kell nagy tudás.
- Egy ilyen rablás nem tart tovább 40-50 másodpercnél. Ezt a bűncselekményt általában hajnali 2-3 óra között hajtják végre, amikor jól látható a környék mozgása. Az automatát hamar kirántják a helyéről, majd el is gurulnak a helyszínről. Általában egy elhagyatott helyre viszik, ahol feszítők segítségével fel lehet nyitni.
A szakértő szerint a módszer kevésbé rizikós, mint egy bankrablás, igaz, kevesebb pénzzel kecsegtet, hiszen az automatából egyszerre 2-3 millió forintnál nehéz többet zsákmányolni. Ez csak akkor lehetséges, ha a bandának van egy beépített embere, és pontosan tudják, mikor töltötték fel az automatát. Tarjányi hozzátette: az ilyen típusú bandák mindig jól szervezettek, és a tagok fontosnak tartják, hogy megbízhassanak egymásban.






Cs. R. - L. E. - G. GY. A.
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.