Aktuális

1987-ben volt utoljára igazi havazás: A Korda házaspár nyakig süppedt a hóban, Szikora anyukája egy hétig a ház foglya volt

Bors

Létrehozva: 2021.01.20.

Bár a napokban kaptunk egy kis ízelítőt a télből, igazi nagy havazás 1987 óta nem volt hazánkban. Megállt az élet Budapesten – emlékeztek vissza a legtöbben, amikor a ’87-es nagy hóviharról kérdeztük őket. Többek közt Korda Györgyöt vagy épp Szikora Robit is feltárcsáztuk egy kis múltidézésre.

Korda György és Balázs Klári első közös otthonának udvarán tapasztalta meg, mekkora hó is esett '87-ben Budapesten.

– Nagyon jól emlékszünk arra az éjszakára. Az akkori házunk kertjében egy japánkert volt, ami emelkedett. Hajnal 5-kor értünk haza és indultunk el lentről fölfelé, a ház felé a hatalmas hófúvásban.

Mentünk, mentünk, majd olyan középtávon nyakig belesüppedtünk a hóba.

– A nagy sikoltozásra a kutyák is kijöttek, azt hitték, hogy játszunk, de amikor ők is eltűntek a hóban, azonnal visszarohantak.

Az volt a nagy szerencsénk, hogy volt kapaszkodó, mert egyre magasabb volt a hó, és már egymást sem értük el – mesélte a házaspár, akik végül összefagyva, hatalmas rémülettel, de épségben értek be a biztonságot nyújtó házba.

– Ezen az éjszakán valóságos halálfélelmünk volt. Sosem voltunk a téli sportok szerelmesei, de ezután még inkább lemondtunk a havas sportokról. Azt kívánjuk, ahogy COVID, úgy ilyen kegyetlen havazás se legyen soha többet – nyilatkoztak egybehangzóan.

Összetört Csepregi kocsija

Csepregi Éva több zenésztársával egyetemben épp Cannes-ba készült a MIDEM zenei fesztiválra, amit minden év januárjában tartanak meg.

Megállt az élet Budapesten, még a kenyérboltok sem voltak nyitva – emlékezett vissza az énekesnő.

Mindenki hójáró csizmában próbált eljutni A-ból B-be, mert hihetetlen útakadályok voltak. Se előre, se hátra, mindenhol összetört autók. Életem első igazi új autóját is összetörték parkolás közben, mert valaki belecsúszott – mesélte Éva a BorsOnline-nak.

– Mindenki hányta el a havat, rá egymás autójára vagy épp a járdára. Mindenki szitkozódott, mert még azt is el kellett takarítania, amit mások odalapátoltak. Nagyon furcsa helyzet volt! – idézte fel az énekesnő a nem mindennapi telet, amikor olyan vastagon állt a kocsikon a hó, hogy amíg kiásták, nem is igazán tudták, melyik jármű kié.

Szikora Floridában napozott

Szikora Róbert is emlékszik a ’87-es nagy havazásra, bár nem élte át személyesen.

– Az idő tájt voltam nyaralni Floridában a feleségemmel. Megkértem édesanyámékat, hogy amíg távol vagyunk, legyenek itt és őrizzék a házat. Első éjszaka úgy keltek fel, hogy nem lehetett kimenni a házból, mert még az ajtót sem lehetett kinyitni a hótól.Akkor még nem lehetett telefonálni, így semmit sem tudtak csinálni – mesélte az énekes a BorsOnline-nak.

– Mikor két hét múlva hazajöttünk lebarnulva, akkor mesélték, hogy egy hétig nem tudtak kimenni még a közértbe sem, mert egy méteres hótorlasz volt az ajtó előtt.

Csak egy hókotró jött szembe

Dr. Rusvai Miklós virológus professzor és felesége a nagy havazás előtti héten a Zemplénben pihent. Vasárnap indultak haza a nagy havazásban: reggelre az egész várost 60 centis hó borította.

– Hétfő reggel ki kellett ásni a Trabantot, ami kiváló volt téli utazásra. Útnak is indultunk. Láttuk, hogy az emberek tömött sorokban mennek az utakon, mert teljesen megbénult a város közlekedése, nem járt se busz, se villamos. Mi egyedüli autósként haladtunk az úton, mígnem egy hókotró jött velünk szemben és nagy szemeket meresztve nézett ránk. Fogta magát, letekerte az ablakot és odakiabált nekünk: Mi van, meg akarsz dögleni? – mesélte nevetve Dr. Rusvai, aki végül feleségével együtt épségben beért a munkahelyére.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét