Aktuális

18 millió forintot dobtak össze a rákkezelésére kéregető nőnek - megdöbbentő, mire költötte az összeget

Bors

Létrehozva: 2021.02.12.

Az egyik legdurvább csalását hajtotta végre a 40 éves menedzsernő, aki luxuséletre költötte a pénzt.

Forrás: Facebook / kent Police

A legbetegebb csalások egyikét hajtotta végre az egykor a Harrods-ban dolgozó menedzsernő. Azt hazudta, hogy súlyos petefészekrákot diagnosztizáltak nála és szüksége lenne a gyógyszereire sok-sok pénzre - írta a Daily Mail.

Az együttérző ismerősei és még néhány idegen is, azonnal küldtek neki pénzt, hogy megmentsék a csaló nőt, ám idővel csúnyán lebukott. 

ADOMÁNYGYŰJTÉST INDÍTOTT SAJÁT LUXUSÉLETÉNEK FINANSZÍROZÁSÁRA

Nicole Elkabbas azzal kezdte, hogy egy kórházi ágyban fekvő képet töltött fel magáról, ami alatt így fogalmazott: több kemoterápián és műtéten is átesett már, most viszont a gyógyszereire és egy különleges terápiára szüksége lenne még pénzre.

Méghozzá egy olyan kísérleti terápiára, ami csak Spanyolországban elérhető, neki viszont megmenthetné az életét. Meg is határozta az összeget: 45 000 font, vagyis közel 18 millió forintra állította be azt az összeget a GoFundMe adománygyűjtő oldalon, amire szüksége van - méghozzá 24 órán belül, különben meghal, kisfia pedig anya nélkül fog felnőni.

A hátborzongató kép láttán barátai azonnal a segítségére siettek. Közben Nicole leleteket gyártott vagy töltött le az internetről, hamis röntgenképeket is mutogatott egy barátja segítségével, hogy hitelesebbnek tűnjék.

Donations totalling more than £50,000 were made to a Thanet woman who lied about having cancer.Nicole Elkabbas, 42, of...

Közzétette: Kent Police – 2021. február 10., szerda

A kép valódi, a sztori nem

A képek, amiket eredetileg magáról egy kórházi ágyból feltöltött, valódiak voltak. Csakhogy nem petefészekrák-műtétekor, hanem valós epehólyag műtéte után készültek egy magánkórházban.


Szerencsejátékra ment el a pénz

És hogy mire is ment el valójában ez a szép kis összeg: hát Nicole szerencsejáték-függőségének finanszírozására. De nem csak arra ám, elutazott belőle egy-egy luxusútra Görögországba és Spanyolországba is. A nőt egyébként végül pont a kórházi ágyas fotója buktatta le: egy doki, aki abban az intézményben dolgozik, ahol Nicole epehólyagját operálták, felismerte a kórházi szobát, kollégájánál rákérdezett a sztori valóságtartalmára. Innen már sejthetik, mi történt: egy pillanat alatt kiderült, hogy Nicole sosem volt rákos.

Nicole-t két év és kilenc hónap börtönbüntetésre ítélték most februárban, miután bebizonyosodott a csalás vádja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098811
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098811
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098811
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/0ZHgeER_i9SPxS_DP184yK0quCG0SPsOGMAxWbjZP0s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiYTc4NTQ4NzYwNzQwYzQ5YTRiMTM3NzJjOGVhYTI3.jpg
Felháborító

„Anya, ne ijedj meg, de frontálisan ütköztünk” – Ismét részeg sofőr okozott balesetet