Aktuális

Drámai: Akkora trauma volt, hogy elvesztette a férjét, hogy megsüketült az anyuka

Bors

Létrehozva: 2021.08.12.

Jacqui Thorp 16 éve nem hallott semmit.

Forrás: Northfoto

Tizenhat éve vesztette el szeretett férjét a pontefracti Jacqui Thorp, aki a végső időkben végig a férfi mellett volt, akinél nagyon agresszív agydaganatot diagnosztizáltak. A gyilkos kór hamar elvitte a szeretett férfit, nem sokkal később pedig a most 54 éves nő hallását is. Jacqui-nak először erősen kezdett csengni a füle, majd zúgott, végül teljesen megsüketült – írta a Daily Record. Évekig próbálkozott mindenféle terápiával és hallólészülékkel, de semmi sem segített, viszont elköltött közel másfél millió forintot is ezekre a használhatatlan kacatokra.

Stressz okozhatta a halláskárosodást

Az orvosok úgy vélik, a férfi elvesztése miatti stressz okozta a halláskárosodást, amibe évek alatt bele is törődött az azóta nagymamává vált nő, aki még az unokái hangját sem hallhatta.

Akkor döntötte el, hogy mégsem szabad beletörődnie a siketségébe, amikor 2019-ben egy reggel ő vitte az egyik unokáját az oviba. A kicsi csicsergett mellette, Jacqui látta, hogy mozog a szája, de egy szót sem értett abból, amit a kicsi mond neki. Megtanult ugyan szájról olvasni, de a gyerek beszédét így sem értette meg.

Jacqui végül egy magánklinikán kötött ki, ahol egy különleges eljárást ajánlott neki az orvosa. Az asszonyt megműtötték: implantátumot tettek a fülébe és a fejcsontjába, és amint kitolták a műtőből, hallott. Azt mondja, unokái csilingelő hangján túl a madárcsicsergés a kedvenc hangja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143031_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levadászlak titeket! – baloldali aktivista fenyegette meg a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713516312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713516312
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713516312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor